Ítélet a komáromi rabló ügyében

A Komáromi Járásbíróság rablás bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki egy ingatlanba berontva, megfélemlítéssel vett magához 600.000 forintot. A bíróság a vádlottat 4 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 231.340 forint összegben vagyonelkobzást rendelt el. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

A megállapított tényállás szerint a büntetett előéletű vádlott tudomást szerzett arról, hogy a sértett nagyobb összegű készpénzt tart a komáromi tartózkodási helyén, ezért elhatározta, hogy a pénzt akár erőszak útján is megszerzi.

A sértett, annak élettársa és egy másik férfi 2023. július 26-án a kora délutáni órákban a komáromi lakásban tartózkodtak. A vádlott erőszakos módon bejutott a lakásba, bement a hálószobába, ahol úgynevezett bokszoló állást vett fel. A vádlott ekkor meglátta az éjjeliszekrényen lévő 670.000 forint összegű készpénzt, amit zsebre tett.

A sértett és élettársa többször felhívták a vádlottat arra, hogy adja vissza a pénzt, aki fölényes hangon ezt visszautasította, majd a pénzzel távozott. Az ingatlanban tartózkodók a pénz elvétele ellen tiltakozni, erélyesen fellépni nem mertek, mert hallomásból ismerték a gyanúsítottat, akinek a megjelenése, viselkedése, fizikai erőfölénye riadalmat, félelmet váltott ki bennük.

A két férfi távolabbról követte a vádlottat, majd rendőri segítséget kértek.  A vádlott aznap egy komáromi vegyesboltban elfogásra került, az eltulajdonított 670.000 forint készpénzből 438.660 forintot nála megtaláltak, ami a sértett részére kiadásra került.