A bíróság biztonsági őreire támadt egy férfi, ügyében döntött a bíróság
A Tatabányai Járásbíróság garázdaság vétsége miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki az Esztergomi Járásbíróság biztonsági őreire támadt. A bíróság a próbaidő tartamára elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. Az ügyben korábban született büntetővégzést az ügyész tudomásul vette, a vádlott tárgyalás tartását kérte, melyet az előkészítő ülésen visszavont, ezért a büntetővégzés jogerőssé vált.
A megállapított tényállás szerint a férfi gyakran jelent meg ügyfélfogadási időn kívül, nem hivatalos ügyben az Esztergomi Járásbíróságon, hogy az ott dolgozó ismerősét meglátogassa, ezzel azonban zavarta a bírósági dolgozók munkáját. Emiatt a bíróság elnöke 2023. szeptember 6-án felhívta a figyelmét arra, hogy a jövőben csak és kizárólag hivatalos ügyfélfogadási időben és csak hivatalos ügyintézés céljából jelenjen meg a bíróságon. A vádlott ennek ellenére másnap délután, ügyfélfogadási időn kívül, berontott az épületbe, kikerülte a portaszolgálatot és bement az egyik irodába, ahol bezárkózott. Az irodában az ismerőse és egy másik dolgozó tartózkodott. A bíróság egyik biztonsági őre vállával benyomta az ajtót, ekkor a vádlott rátámadt, megütötte és kulcsával megkarcolta az arcát. A másik biztonsági őr megpróbálta lefogni a férfit, aki megrúgta őt. Az arcán sérült őr nem kérte a férfi megbüntetését.
Tatabánya, 2025. február 17.