Testi sértésért kell felelni az erőszakos ismerősnek

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntette miatt indult ügyben megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalás alapján hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki az ismerőse vértesszőlősi ingatlanára bement, majd az őt feltartóztatni szándékozó szomszédot kalapáccsal fejen ütötte.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2023. július 14. napján ittas állapotban bement ismerőse kapuval nem rendelkező telkére, majd dörömbölését, hangoskodását észlelve a szomszéd telefonon értesítette az ingatlan tulajdonosát. A tulajdonos ekkor a telkén felszerelt és a telefonjával összeköttetésben álló kamera képét megtekintve észlelte, hogy az ismerőse tartózkodik ott, majd a hangot is közvetítő kamerán keresztül arra kérte a vádlottat, hogy várja meg, amíg hazaér. A telek tulajdonosa egyúttal arra kérte a szomszédját, hogy menjen át és hazaérkezéséig tartsa ott a vádlottat. 

A vádlott ezt követően bement a ház mellett álló fészerbe. Amikor a szomszéd átment a telekre, észlelte, hogy a vádlott a fészerben tartózkodik, ezért - lopási szándékot feltételezve - gyorsan rácsukta a fészer ajtaját. A vádlott szabadulása érdekében a fészer ajtaját belülről elkezdte nyomni, illetve rúgni, végül olyan erővel rúgta meg, hogy annak pántja kiszakadt és rádőlt a szomszédra. A vádlott ezt követően magához vett egy 27 centiméter nyélhosszúságú és 200 gramm fejsúlyú kalapácsot, mellyel két alkalommal megütötte a sértett fejét, aki az ütésektől a földre esett. A vádlott ezt követően visszament a fészerbe és egy szerszámkészlettel, valamint a kalapáccsal a kezében a telek elé ment, ott leült és megvárta a telek tulajdonosának hazaérkezését.

A Tatabányai Járásbíróság a vádirati minősítéshez képest, mely felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette volt, testi sértés bűntettének kísérletében állapította meg a vádlott bűnösségét, ezért őt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyész fellebbezést jelentett be az ítélettel szemben súlyosításért a vádlott terhére, illetve a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében a bűnösségének megállapítása végett súlyosabb, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és azzal arányos közügyektől eltiltás kiszabása végett. A vádlott és a védő elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

Tatabánya, 2025. április 9.