Elnevezései:
1872-1946 Nagykanizsai Királyi Járásbíróság
1946-1984 Nagykanizsai Járásbíróság
1984-2012 Nagykanizsai Városi Bíróság
2013-tól Nagykanizsai Járásbíróság
Az intézmény és az épület rövid története:
A Nagykanizsai Járásbíróság, Városi Bíróság, Nagykanizsai Királyi Járásbíróság néven 1872-ben jött létre, egyidőben a Nagykanizsai Királyi Törvényszékkel, ami 1950-ben már Nagykanizsai Zalaegerszegi Törvényszék elnevezéssel szűnt meg. Elhelyezésük is közös volt kezdettől fogva. Létrejöttükkor az Erzsébet tér és a Fő út sarkán az úgynevezett Sóház vagy ismertebb nevén a Régiposta emeletén működtek. 1880-ban a megfelelően átalakított Zöldfa vendéglő épületébe költözött a törvényszék,a járásbíróság és az ügyészség, és itt is működtek 1937-ig.
Új épület felállításáért 1902-ben kezdődtek el a tárgyalások, de az érdemi lépések 1922-ben indultak csak meg, melynek eredménye a ma Városházaként ismert épület a város központjában, az Erzsébet tér nyugati oldalán. Az épület terveit 1936-ban Hübner Tibor budapesti építész, a homlokzat tervét K. Császár Ferenc készítette. Az építési munkálatok 1936. szeptember 7-én kezdődtek el, és 1937. augusztus 20-án került sor az átadási ünnepélyre. A palota homlokzatát a magyar címer díszítette, alatta arany betűkkel a "TÖRVÉNYHÁZ" felirat volt olvasható.
Itt működött a bíróság, az ügyészség és 1984-ig a városi tanács, 1990-től pedig a polgármesteri hivatal. 1992. augusztus 19-én a homlokzaton bronzból és tüzzománcból készült városi címert helyeztek el, azóta az épület utcai homlokzata védelmet élvez.
Illetékesség:
Illetékességi területe alapján a 3., népessége szerint viszont a legnagyobb járásbíróság volt a megye területén. (Területe 135.835 kat. hold; 66 település 61.259 fővel.
Személyzeti viszonyai:
A volt Nagykanizsai Járásbíróság - 1872-ben 1 vezető járásbíróval, 2 albíróval és 2 írnokkal alakult meg.
A város gazdasági, ipari és kereskedelmi háttere miatt kiemelkedően magas ügyforgalmat kellett hogy lebonyolítson. Ehhez a hatalmas munkához sajnos nem párosult a személyi létszám megfelelő bővítése.
A törvényszék vezetői: 1872-től 1950-ig
A törvényszék vezetését - mint elnökök - a következő bírák látták el 1945-ig:
1872-1883 Wlassics Antal
1883-1885 Tamássy Béla
1885-1891 Cseresznyés Károly
1891-1905 Tóth László
1905-1914 Závody Albin
1914-1928 Eőri Szabó Jenő
1928-1940 Henning (Hänning) Alfréd
1940-1948 Haám Ernő
1948-1950 Korposs Ádám
A Nagykanizsai Járásbíróság (jogelődei) elnökei:
1872-? Koch Adolf
?-1888 Kovács Béla
1888-1912 Oszterhuber László
/1912/-/1913/ Kürthy István
/1914/-/1925/ Kovács Gyula
1926-1933 Gombár Gyula
1934-1935 Szabó Győző
1935-1938 Paiss Dénes
1938-1950 Bentzik Ferenc
1950-1951 Benedek Károly
1952- ?
1953-1954 Jász Gyula
1954-1958 Török Ferenc
1959-1963 Nagy Antal
1963-1973 Hámori Zoltán
1974-1992 Hári Tibor
1992-2014 Kurta János
2014-2020 Hajdu Ildikó
2020- Domjánné dr. Kormányos Edit
(Amennyiben a pontosdátum nem vált ismertté a kutatásaink során, úgy zárójelben pl. /1895-1899/ vagy /1892. március/ – jelöltük azt, amikor az adottszemély az adott pozícióban a legkorábban, illetve a legkésőbbi időpontban ténylegesen működött.)