Költségvetési csalás és más bűncselekmények
Az I. rendű vádlott egy építőipari munkálatokat végző gazdasági társaság tényleges irányítója volt, melynek egyedüli bejegyzett vezető tisztségviselője a felesége volt. A cég ügyeit a férfi intézte.
Az I. rendű vádlott egy építőipari munkálatokat végző gazdasági társaság tényleges irányítója volt, melynek egyedüli bejegyzett vezető tisztségviselője a felesége volt. A cég ügyeit a férfi intézte.
A Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében Keszthely Város Önkormányzata több sikeres pályázatban is érdekelt volt. Ezek egyike a Reischl-féle sörház, míg egy másik egy óvoda épületének felújítását célozta. A kivitelezési munkák elvégzésével az I. rendű vádlott feleségének névleges vezetése alatt álló társaságot bízták meg.
A szerződések szerint a vállalkozó három részszámlát állíthat ki 25-50-75%-os készültségnél, valamint a projekt befejezésével egy végszámlát. A sörház kapcsán kötött vállalkozási szerződést többször módosították: emelkedett a vállalkozói díj, illetve a teljesítési határidő is tolódott. Az I. rendű vádlott mindkét projekt során a pályázati támogatás kiutalásának feltételét képező, megfelelő készültségi fok látszatát keltve rendszeresen hamis okiratokat – például alvállalkozói díj kifizetését tanúsító fiktív számlákat, beépítendő anyagok tárolását igazoló nyilatkozatokat – csatolt a részszámlákkal igazolt támogatási előlegek megszerzéséhez. A teljesítési igazolásokat a hamis iratokkal megtévesztett, aláírásra jogosult személyek szignálták. Cselekményével a férfi összesen 167.393.952 forint vagyoni hátrány okozott.
Az I. rendű vádlott a pályázatok kivitelezését, a munkálatok szervezését, az elszámolások benyújtását felesége tudta nélkül intézte. Bár a cégük nevében tett nyilatkozatokon a nő mint ügyvezető aláírása szerepelt, azonban azokat az I. rendű vádlott hamisította oda.
A vádhatóság a férfi és a nő (a II. rendű vádlott) terhére rója azt is, hogy miután 2021-ben elrendelték cégük felszámolását, elrejtették a társaság vagyonát képező elemeket a felszámoló elől, és többszöri időpont-módosítás után is csupán két autót adtak át. A házaspár a társaság befektetett eszközeit és a házipénztár készletét a felszámoló elől eltitkolta, valamint a kihelyezett kölcsönöket az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon osztalékká minősítette át, illetve az iratokat sem adta át. Ezzel részben meghiúsították 16, velük szemben támasztott több, mint 860 millió forint hitelezői igény kielégítését.
Megjegyzés:
Elsőfokú nyilvános előkészítő ülés.
Vádlottak kihallgatása várható.
További információ: https://birosag.hu/zalaegerszegi-torvenyszek/tajekoztatas-sajtonak