Bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények

Ügy tárgya
Bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
B.145/2022.
Tárgyalás helyszíne
Zalaegerszegi Járásbíróság – Zalaegerszeg, Várkör 2.
Tárgyaló
A. ép. 23. tárgyalóterem
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Zalaegerszegi Járásbíróság

A vád szerint az I. rendű vádlott 2016 áprilisa és novembere között egy olyan csoportot irányított, amely több városban (pl. Szombathely, Pécs, Érd) tévesztett meg idős sértetteket. Ezt a gyakorlatot folytatta akkor is, amikor 2017 februárjában elhatározta, hogy ebbe egy új, már működő céget is bevon, amelynek ezt követően a nevét és a bélyegzőjét is használta. 

A vád szerint az I. rendű vádlott 2016 áprilisa és novembere között egy olyan csoportot irányított, amely több városban (pl. Szombathely, Pécs, Érd) tévesztett meg idős sértetteket. Ezt a gyakorlatot folytatta akkor is, amikor 2017 februárjában elhatározta, hogy ebbe egy új, már működő céget is bevon, amelynek ezt követően a nevét és a bélyegzőjét is használta. Az ügy 13 vádlottja – közülük csak a II. rendű vádlott rendelkezett egészségügyi végzettséggel – egymás tevékenységéről tudva vettek részt az alábbi cselekményben:

A vádlottak 2017. február 22. és március 30. között Érden, Budapesten, Ajkán és Zalaegerszegen szerveztek termékbemutatóval egybekötött előadásokat. A jellemzően keringési szervek, szív és erek megbetegedéseiről szóló előadásokra az I. rendű vádlott által megbízott személyek telefonon, esetleg postán feladott szórólapok útján idős, a csalás felismerésére korlátozottan képes személyeket hívtak meg. Az értékesítés érdekében országszerte különböző ingatlanokat béreltek. A megjelenteknek egészségügyi felmérést színleltek, előadásokat és termékbemutatókat tartottak. Miután a sértettekkel közölték a – valótlanul súlyos egészségügyi problémákat tükröző – vizsgálati eredményeket, a megrémült és ítélőképességükben korlátozott idős embereket rávették arra, hogy megvegyék, kibéreljék az általuk kínált „egészség- és közérzetjavító” termékeket. Ezek azonban nem orvostechnikai vagy gyógyászati eszközök voltak, mégis azt állították, hogy alkalmasak akár az „életveszélyes” állapot kezelésére is. A megvételre, tartós használatra kínált készülékek (terápiás matrac, nyakmasszírozó, lábmasszírozó) valós értéke a szerződésben feltüntetettnél jóval alacsonyabb volt. A törvényesség látszatát keltve a szerződések megkötésekor cégbélyegzőt használtak, az okiratot tanúkkal látták el és számlát is kiállítottak. Ezek a szerződések azonban nem a vádlottak által közölteket tartalmazták, s a sértettek ezt rendszerint csak az otthonukban történt alapos átolvasás után vették észre. A vásárlástól való elállásra azonban egyik esetben sem volt lehetőségük, mert megkeresésükre kitérő választ kaptak vagy el sem érték a céget.

A vádlottak a 35, jellemzően 70-80 év körüli sértettől összesen 9.960.000 forintot csaltak ki.

Megjegyzés:
Elsőfokú nyilvános folytatólagos tárgyalás.
Tanúk kihallgatása várható. A bíróság az ügyben 2024. július 3. és 4. napjain ugyanebben az időpontban tárgyal.

További információ: https://birosag.hu/zalaegerszegi-torvenyszek/tajekoztatas-sajtonak