Jelentős értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények
A vád szerint a vádlott 2019 szeptemberétől 2021 augusztus végéig szóbeli megállapodás alapján lovászként dolgozott egy Németországban élő pár magyarországi birtokán. A férfi itt is lakott a lakókocsijában és 12 ló gondozása, valamint a fűnyírás tartozott a munkakörébe.
A vád szerint a vádlott 2019 szeptemberétől 2021 augusztus végéig szóbeli megállapodás alapján lovászként dolgozott egy Németországban élő pár magyarországi birtokán. A férfi itt is lakott a lakókocsijában és 12 ló gondozása, valamint a fűnyírás tartozott a munkakörébe. 2020 szeptemberében a munkaadók hazamentek Németországba, majd – részben a pandémia, részben személyes okok miatt – kb. egy éven keresztül nem tudtak Magyarországra jönni. Ez idő alatt a nő telefonon tartotta a kapcsolatot a vádlottal, akinek kiadta még feladatul, hogy a számára rendszeresen átutalt pénzekből szerezze be a lovak takarmányát és fizesse be a vízdíjat. A férfinek lakáskulcsa is volt családi házhoz és a mellette lévő vendégházhoz, hogy alkalmanként körbe nézzen, ellenőrizze az esetlegesen felmerülő javítási munkákat és erről tájékoztassa a megbízót. 2021 júliusában elpusztult az egyik ló, amelyről a vádlott értesítette a tulajdonost. A tetem elszállítására a nő 215.190 forintot utalt át a lovásznak, aki azonban a tetemet elásta és a pénzt megtartotta. Amíg a sértettek külföldön tartózkodtak, addig a férfi az ingatlanból műszaki cikkeket, építőanyagot, használati tárgyakat, dísztárgyat tulajdonított el, ezek egy részét az otthonába szállította. Elvitte továbbá azt a Yamaha típusú motorkerékpárt is, amelyet a pár egyik, szintén külföldi barátja hagyott a birtokon. Mindezeken felül a vízdíj egy részét sem fizette be a szolgáltatónak. 2021 augusztus végén a sértett nő hazajött, de mielőtt a birtokra ment volna, a vádlott találkozóra hívta egy étterembe. A férfi szóban felmondta az addig fennálló munkaviszonyát és leadta a nála lévő kulcsokat. Ezt követően a nő az ingatlanára érve döbbenten tapasztalta, hogy a lovak lesoványodtak, a tönkrement bojlerből kifolyó víz elárasztotta a házat és rengeteg ingósága eltűnt. A férfi a nagyobb értékű tárgyak mellett szenet, lámpaernyőt, virágokat, szeget, két pár cipőt, mécseseket is ellopott.
A vádlott a lopással 10.925.600 forint kárt okozott, amelyből 1.861.519 forint megtérült.
Megjegyzés:
Elsőfokú nyilvános folytatólagos tárgyalás.
Tanú kihallgatása, ennek függvényében pedig perbeszédek és ítélet várható.
További információ: https://birosag.hu/zalaegerszegi-torvenyszek/tajekoztatas-sajtonak