Kényszergyógykezelésre kötelezték

Életveszélyesen megsebezte és sorsára hagyta élettársát az a szlovén férfi, akinek az ügyében a Zalaegerszegi Törvényszék 2024. március 6-án hozott ítéletet.

A vádlott, miután már napok óta zavartan viselkedett, 2023. február 23-án hajnali fél kettő körül – határszéli otthonukban – féltékenységében összeszólalkozott élettársával, a sértettel. Eközben magához vett egy kinyitható, 8 cm pengehosszúságú zsebkést, amelyet a nő nyakához tartva kivonszolta őt a házból. Először ráparancsolt, hogy másszon be az udvaron álló autó csomagtartójába, miután ezt a nő nem tette meg, elindult vele a falu temetője felé. Mindeközben szlovénul folyamatosan azt kiabálta, hogy „megöllek”, „rendőrség” és egy franciakulccsal ütötte az út menti kerítéseket. Ahogy egy lakatlan, fás-bokros területhez értek, a férfi ököllel megütötte a sértettet, majd a nála lévő kést többször is a nő felé lendítette, aki az első kettőt kezeivel hárította, míg a harmadik – legalább közepes erővel okozott – szúrás a hasán, a májánál érte, amely miatt életveszélyes sérülést szenvedett. A vádlott ezután távozott a helyszínről, míg a vérző sértett hazafelé indult. 

A párral egy utcában élő egyik férfi meghallotta a hangoskodást, ezért kiment, s látva a hálóingben hazafelé tartó, vérző nőt, értesítette a hatóságokat. Eközben a sértett visszaért az otthonába, ahonnan a mentők kórházba szállították.

A nő hasát ért szúrás közvetlen életveszélyt okozott, amely csupán azért nem volt halálos, mert időben szakszerű orvosi ellátásban részesült. 

A vádlott – a cselekmény elkövetésekor is fennálló – elmebetegségben (paranoid pszichózis) szenved, amely miatt nem volt képes a cselekmény társadalomra való veszélyességének felismerésére, illetve e felismerésnek megfelelő cselekvésre. 

Fentiekre figyelemmel a Zalaegerszegi Törvényszék – az ügyészségi indítvánnyal egyezően – a vádlottat felmentette emberölés bűntettének kísérlete alól és elrendelte kényszergyógykezelését. 

 

A döntés nem jogerős, a vádlott és védője a kényszerintézkedés mellőzése iránt jelentett be fellebbezést.

 

Zalaegerszeg, 2024. március 6.

 

Dr. Bartalné dr. Mentes Judit

sajtószóvivő