Gázóra leolvasónak adta ki magát

Idős emberek hiszékenységét használta ki az a férfi, akit a Zalaegerszegi Törvényszék jogerősen 5 év börtönbüntetésre ítélt.

A vádlott 2023. március 16-án délután megjelent az idős, 84 éves sértett zalaegerszegi házánál és mivel villany- és gázóra leolvasónak adta ki magát, az asszony beengedte. A férfi elkérte a sértett iratait, valamint 2.200 forintot a leolvasásért. Miközben a nő a szobában lévő pénztárcájából elővette a pénzt és az iratokat, a vádlott – kihasználva idős korából fakadó figyelmetlenségét – ellopta az erszényt a benne lévő 120.000 forinttal és két bankkártyával együtt. Időközben az asszonyt telefonon hívta a lánya, akinek gyanús lett a vádlott ott tartózkodása, ezért a helyszínre ment. Ekkor a férfi arra hivatkozva, hogy kimegy az autójához a visszajáróért, távozott. A vádlott egy hónappal később ugyanezen ürüggyel jutott be egy másik zalaegerszegi lakásba. Az idős sértett figyelmének elterelése érdekében lefényképezte a gázórát és a villanyórát is, majd bement a lakás mindkét szobájába és a fűtéscsövek rossz állapotára hivatkozva felajánlotta azok javítását. Terepszemléje során a férfi észrevette, hogy az asszony táskája a konyhában van, ezért beküldte az egyik szobába azzal, hogy ott felejtette a papírjait. Kihasználva a sértett figyelmetlenségét ellopta a nő pénztárcáját a benne lévő 60.000 forinttal és egy bankkártyával együtt, majd sietve távozott. Ezt követően a kártyával 4.158 forint értékben élelmiszert vásárolt.

2023. május 3-án a vádlott egy zalaegerszegi társasház emeletén várakozott, amikor meglátta, hogy a 84 éves sértett és felesége a lakásuk felé mennek. Az E.ON munkatársának kiadva magát bevitte a bevásárlótáskáikat az ingatlanba, ahol alaposan körbenézett, a sértettől pedig iratokat kért. Amíg a férfi ezeket kereste, a vádlott kivett az egyik fiókból 60.000 forintot. Ezt követően elkérte a sértett személyigazolványát, amelynek keresésében úgy segített, hogy a táskába ő is belenyúlt és kivett belőle 18.000 forintot.

A sértetteknek a vádlott összesen 272.158 forint kárt okozott.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2023. november 21. napján megtartott előkészítő ülésén a történteket elismerő, a bűnösségét beismerő és a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat bűnösnek mondta ki 3 rendbeli kifosztás, 1 rendbeli információs rendszer felhasználásával jogosulatlanul megszerzett készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás bűntettében, valamint 1 rendbeli készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségében. A bíróság a férfit mint különös visszaesőt halmazati büntetésül 5 év börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte az okozott kár megtérítésére.

Az ítélet ellen a vádlott és a védője fellebbezett, így került az ügy a Zalaegerszegi Törvényszékre. A másodfokú tanács 2024. április 9. napján helybenhagyta az elsőfokon született döntést, így az jogerős.

 

               Dr. Bartalné dr. Mentes Judit

                         sajtószóvivő