Zsarolta korábbi szexuális partnerét

A vádlott nő szexuális szolgáltatásokat kínált egy internetes oldalon. Az erre jelentkező sértettel 2021 decemberében találkoztak a nő által bérelt lakásban, majd 2022 januárjában újra felvették egymással a kapcsolatot. A vádlott ekkor azt hazudta, hogy szexuális együttlétükből eredően gyermeket vár és az ezzel járó költségekre pénzre van szüksége, amelyhez a férfinek is hozzá kell járulnia. A sértett emiatt több alkalommal utalt pénzt – több mint 900.000 forintot – a nő által megadott bankszámlaszámra.
Másfél évvel később, 2023 decemberében újra beszéltek, ekkor a nő újabb összeget kért az állítólagos beteg gyermek gondozásához. Megfenyegette a férfit, ha nem küld neki pénzt, felkeresi a sértett családját és elmondja nekik, hogy gyermekük született, illetve az apaság megállapítása iránt pert indít. Ettől való félelmében a férfi közel 70.000 forintot utalt át. A nő még pár alkalommal, ismét fenyegetéssel megpróbálta rábírni további összegek utalására, de a sértett ekkor már nem küldött pénzt, hanem feljelentést tett. A közel 1 millió forint összegű kár nem térült meg.
A vádlottat más ügyből kifolyólag 2023 őszén a bíróság társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta. 

A Keszthelyi Járásbíróság a 2025. március 10-én megtartott előkészítő ülésen a történteket beismerő és tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat bűnösnek találta folytatólagosan elkövetett nagyobb kárt okozó csalás és zsarolás bűntettében. Vele szemben megszüntette a korábban kiszabott próbára bocsátást és halmazati büntetésül 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évre felfüggesztette. Továbbá kötelezte az okozott kár megtérítésére.

Az ítélet jogerős.

Dr. Bartalné dr. Mentes Judit  
sajtószóvivő