Fegyveresen elkövetett rablás bűntette

Ügy tárgya
fegyveresen elkövetett rablás bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
B.213/2023.
Tárgyalás helyszíne
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló
I. emelet 130.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Kecskeméti Járásbíróság

A vádirat lényege szerint a vádlott (egy 24 éves, sásdi férfi) 2022. március 16-án, délben az arcát sállal eltakarva bement egy kecskeméti dohányboltba. Ott egy szekrénytáras pisztolynak látszó tárgyat szegezett az üzletben tartózkodó eladóra, miközben közölte vele, hogy „ugye már tudod, mi fog következni?”. A férfi ezután felszólította az eladónőt, hogy a napi bevételből a papírpénzt tegye bele egy zacskóba. A pisztolyt valódinak vélő, megrettent eladó az utasításnak eleget téve a pénztárgépből 250 ezer forintot pakolt egy zacskóba és azt átadta. A férfi ezután be akarta zárni az alkalmazottat a hátsó helyiségbe, ám miután kiderült, hogy az nem zárható, az üzlet kulcsának átadását követelte. Távozáskor az eladó mobiltelefonját is magával vitte, amelyet utóbb a Bács-Kiskun vármegyei nyomozók egy közeli épület ablakpárkányán megtalálták és visszaadták az eladó részére.

A felelősségre vonás elől megszökött férfit európai elfogatóparancs alapján Németországban fogták el és átadták a magyar hatóságoknak.

Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfivel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.