Rablás és más bűncselekmények

Ügy tárgya
rablás és más bűncselekmények
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
B.565/2023
Tárgyalás helyszíne
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló
I. emelet 130.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Kecskeméti Járásbíróság

A vádirat szerint egy 33 éves lajosmizsei férfi (az ügy vádlottja) 2022. augusztus 27-én, délután egy lajosmizsei üzlet előtt pénzt követelt egy férfitól (az ügy sértettjétől), aki ennek nem tett eleget. Emiatt a két férfi között szóváltás alakult ki. Ezután a vádlott a mellkasán és az állcsontján is megütötte a sértettet, aki az ütésektől az út menti árokba esett.

A vádlott a sértettet a földre szorította és tovább ütötte, majd elvette a válltáskáját, amiben 3.000 forint készpénz és egy mobiltelefon volt.

A vádlott a rablás során olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy a férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlottnak továbbá egy 2022 júliusában történt testi sértés miatt is felelnie kell. Ekkor egy közös italozás során alakult ki szóváltás a vádlott és az ügy másik sértettje között, amely tettlegességig fajult. Ennek során több alkalommal is megütötte és megrúgta a sértettet, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.