Letartóztatták a Szűzanya szobor megrongálásával gyanúsított férfit

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 29 éves román férfinak, akit rongálással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023. december 31-én hajnalban megrongált egy dunavecsei körforgalomban álló Szűzanya szobrot, melynek következtében a szobor feje letört.

A nyomozóhatóság azzal is gyanúsítja a férfit, hogy 2023. májusában letörte ugyanennek a szobornak a fejétől a mellkasáig terjedő részt, valamint a bal karját.

A rongálásokkal okozott kár 1.220.000 forint.

A járásbíróság a büntetett előéletű férfi letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának megakadályozása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el.

A bíróság döntése nem végleges, ugyanis a férfi fellebbezést jelentett be, amit a Kecskeméti Törvényszék fog elbírálni.

Kecskemét, 2024. január 12.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya