13 év 6 hónap fegyházra ítélték a 23 évvel ezelőtt elkövetett emberölés elkövetőit

Az ítélet szerint a két vádlott (egy 48 és egy 50 éves férfi) rendfenntartóként,  „kidobóként” dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahol 2000. október 1-én, hajnalban, ittas állapotban, megjelent az ügy sértettje.

Ezt észlelve a II. r. vádlott a tánctéren odament hozzá, hogy eltávolítsa a szórakozóhelyről. Szóváltás, majd dulakodás alakult ki, melynek során a II. r. vádlott ököllel, valamint egy „viperával” megütötte a sértettet, aki az ütéstől a földre rogyott, de még fel tudott állni. A dulakodásba – vádlott társa oldalán - bekapcsolódott az I. r. vádlott is. A vádlottak két oldalról karon ragadták a sértettet, és a diszkó főbejáratához vezették, miközben kézzel többször megütötték. 

A főbejárattól az I. r. vádlott és egy másik kidobó először az Izsáki út felé, majd onnan a belváros irányába vezette a bántalmazástól és ittasságától tényleges védekezésre nem képes sértettet, miközben az I. r. vádlott a „viperával” a fejét megütötte. A sértett a bántalmazásoktól eszméletét vesztette majd eszméletlenül összeesett. A bántalmazás következtében koponyacsont-töréseket szenvedett el. Miután a földre került, a II. r. vádlott is megérkezett.

A vádlottak a bántalmazás miatti büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése, valamint a szórakozóhely hírnevének megőrzése érdekében úgy döntöttek, hogy az eszméletlen férfit nem hagyják életben, az esetet vonatbalesetnek fogják álcázni. Ennek érdekében a magatehetetlen sértettet a közeli vasútvonalhoz vitték, és a sínek közé fektették olyan testhelyzetben, mintha aludna. A vádlottak bíztak abban, hogy a vonatgázolás okozta sérülések elfedik a bántalmazások nyomait is.

 A magára hagyott sértettet rövid idő múlva egy (29-38 km/h sebességgel közlekedő) menetrend szerinti vonat elgázolta, amitől a helyszínen azonnal életét vesztette. Figyelemmel az éjszakai időpontra a mozdonyvezető a sértettet már csak féktávolságon belül észlelhette, ezért objektív lehetősége nem volt arra, hogy időben lefékezze a szerelvényt.

Az ítélet nem jogerős. A vádlottak letartóztatását a bíróság fenntartotta.

Kecskemét, 2024. április 30.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya