Konyhakéssel indult bevásárolni
Az ítélet tényállás szerint a fejletlen problémamegoldó és konfliktuskezelési készséggel rendelkező, igen alacsony intellektusú V.Z. vádlott hosszú ideje rossz viszonyban állt féltestvérével és édesapjukkal.
A vádlott 2023 novemberében vásárolni indult a szomszéd településre, s mivel tudta, hogy útja az apja és féltestvére háza előtt vezet el, magához vett egy húsz centiméter pengehosszúságú konyhakést. A bevásárlást követően hazafelé tartott, amikor észlelte, hogy haragosai kint állnak a házuk előtt. A féltestvérek között ekkor szóváltás alakult ki, melynek során az apa egy alkalommal, tenyérrel arcon ütötte fiát, V.Z.-t, aki erre a nála lévő pálinkás üveget a rokonai felé dobta, majd elővette a kabátja belső zsebébe készített konyhakést és egy köríves mozdulattal oldalba szúrta édesapját. Ezt követően a helyszínről elszaladt, az elkövetéshez használt kést eldobta, mely a későbbiekben sem került elő.
A sértett a mellkas rekeszizomban végződő szúrt sérülését szenvedte el, mely életveszélyes állapotot eredményezett.
A vádlott beszámítási képessége az enyhe fokú mentális retardáció miatt enyhe mértékben korlátozva volt, melyet a bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelt.
Az ítélet nem jogerős, bár az ügyész azt tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Nyíregyháza, 2025. március 11.