A vádlott és védője fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2025. április 10-én kihirdetett ítéletével a Komló Járásbíróság 2023. március 8-án kelt ítéletét megváltoztatta, és H-N. E. vádlottat zsarolás bűntettének kísérlete miatt jogerősen kettő év börtönre ítélte, melynek végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette.
Sajtóközlemények
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2024. február 29-én kelt ítéletét megváltoztatta: a vádlott büntetését súlyosította. Így a bíróság S. K. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette miatt jogerősen egy év hat hónap börtönre – melynek végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette – és öt év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A vádlottat a cserbenhagyás vétségének vádja alól jogerősen felmentette.
A Pécsi Járásbíróság 2025. március 31-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság 2025. március 28-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2025. április 1-jén megtartott tanácsülésen megváltoztatta a Pécsi Járásbíróságnak a két finn állampolgárságú gyanúsítottal szemben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, a sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette alapos gyanúja miatt bűnügyi felügyeletet elrendelő elsőfokú határozatát és a gyanúsítottak letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2025. április 20. napjáig elrendelte. A határozat végleges.
A Pécsi Járásbíróság 2025. március 13-án távoltartást rendelt el 4 hónapra egy román állampolgárságú férfival szemben, tizennyolcadik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége, valamint volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Törvényszék a 2025. március 4. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletével N. R. vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt kettő év hat hónap börtönre és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Elrendelte a Pécsi Járásbíróság egy korábban meghozott büntetővégzésével kiszabott egy év börtön végrehajtását. Elkobozta a légfegyvert a hozzá tartozó körtárral, továbbá egy patront és egy teleszkópos fém botot.
A Pécsi Törvényszék a 2025. február 20. napján megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével H. Gy. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt kettő év börtönre ítélte, melynek végrehajtását kettő év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottat személyi körülményeire tekintettel előzetes mentesítésben részesítette. A nyomozás során lefoglalt 19 cm pengehosszúságú kést elkobozta.
A Pécsi Járásbíróság 2025. február 14. napján elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság 2025. január 30. napján elrendelte egy német állampolgárságú nő letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság 2025. január 27. napján elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, önbíráskodás bűntette és testi sértés bűntette alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy nő és három férfi letartóztatását kínálással, átadással elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság 2025. január 20. napján elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra hozzátartozója sérelmére elkövetett kapcsolati erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság 2025. január 17-én elrendelte egy férfi bűnügyi felügyeletét négy hónapra több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével Sz. B. G. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette miatt tíz hónap börtönre, 260.000 forint pénzbüntetésre és kettő év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztette. A vádlottat előzetes mentesítésben részesítette azzal, hogy amennyiben a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik, az előzetes mentesítés hatályát veszti. A kiszabott pénzbüntetés megfizetésére húsz havi részletfizetést engedélyezett.
A Pécsi Járásbíróság 2024. december 13-án elrendelte egy férfi letartóztatását nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2024. november 19. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott végzésével a Komlói Járásbíróság elsőfokú ítéletét helybenhagyta, így O. Cs. vádlottat a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt – mint többszörös visszaesőt – kilenc év fegyházra és mellékbüntetésül tíz év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, a vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott vagyonára 1.355 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
A Pécsi Járásbíróság a napokban (október 30-án) elrendelte egy férfi letartóztatását több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete bűntettének alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság 2024. október 30-án elrendelte egy nő letartóztatását folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság 2024. október 17-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Törvényszék 2024. október 16-án kihirdetett ítéletével az elsőrendű vádlottat emberi test tiltott felhasználásának bűntettében és folytatólagosan, közvetett tettesként elkövetett csalás bűntettében, a másodrendű vádlottat emberi test tiltott felhasználásának bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért az elsőrendű vádlottat 1 év 8 hónap szabadságvesztésre és 1.600.000 forint pénzbüntetésre, a másodrendű vádlottat 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte. A bíróság az elsőrendű vádlott tekintetében 2 év 6 hónapra, a másodrendű vádlott tekintetében 2 évre függesztette fel a szabadságvesztés végrehajtását, melyeket – elrendelésük esetén – börtönben kell végrehajtani. A bíróság a másodrendű vádlottal szemben 250.000 forint erejéig, az elsőrendű vádlott által irányított alapítvánnyal szemben 3.747.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletével O. S. vádlottat négy rendbeli garázdaság vétsége és két rendbeli testi sértés vétsége miatt – mint különös visszaesőt – halmazati büntetésül kettő év négy hónap börtönre és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott tanácsülésen meghozott végzésével a Pécsi Járásbíróság elsőfokú ítéletét helybenhagyta, így Sz. G. vádlottat közúti baleset okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt – halmazati büntetésül – négy év börtönre, hét év közúti járművezetéstől eltiltásra és mellékbüntetésül öt év közügyektől eltiltásra ítélte.
A Pécsi Járásbíróság 2024. szeptember 11-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette, személy ellen, erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság 2024. augusztus 28-án elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság 2024. augusztus 14-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra kényszerítés hatósági eljárásban bűntette, zaklatás vétsége, testi sértés bűntette és kétrendbeli testi sértés vétsége alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság 2024. augusztus 1-jén elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra 3 rendbeli, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A Komlói Járásbíróság 2024. július 10-én a vádlottat bűnösnek mondta ki rablás bűntettében, mint többszörös visszaesőt, ezért őt 9 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra és 1355 forint vagyonelkobzásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A Pécsi Törvényszéken és az illetékességi területén működő valamennyi bíróságon, a Pécsi Járásbíróság kivételével, 2024. július 16-tól 2024. augusztus 16. napjáig, a nyári tárgyalás mentes időszakban az ügyfélfogadás a megszokott rendben (hétfő, kedd, csütörtök és péntek 9:00-11:00, szerda 8:00-15:00) működik, az Ügyfélsegítő a törvényszéken pénteki napokon 9:00-től 13:00 óráig tart.
A Pécsi Járásbíróság 2024. június 19.napján elrendelte egy komlói férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.