Úgy rakott tüzet a házban, hogy közben a gyermekei a szobájukban aludtak
Előkészítő ülést tart a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség.
A vádirat lényege szerint a vádlott a 90-es évek elején kötött házasságot a férjével, s két közös gyermekük született, az anyagi helyzetük rendezett volt. A férfi és a nő 2017. évben elváltak, de ezt követően is együtt laktak Hajdúböszörményben, majd 2023 januárjában a férfi elköltözött otthonról, de a vádlott és gyermekei továbbra is a kétszintes családi házban éltek. Őket a férfi mindvégig anyagilag jelentősen támogatta.
A férfinek új párkapcsolata lett, amit volt felesége megtudott, ami érzelmileg megviselte a nőt, valamint az is, hogy gyermekei a felsőoktatási tanulmányaikat más városban akarták megkezdeni, ezért otthonról albérletbe akartak költözni.
A vádlott 2023. szeptember 1-jén 6 óra 50 perc körül hajdúböszörményi otthonában magához vett egy zöld színű locsolókannát, amiben a ház melléképületéből motorhajtó benzint, mint égésgyorsító anyagot hozott magával. Azzal felment a ház emeleti részére, ahol külön-külön szobában aludt a két sértett.
A vádlott a lánygyermeke szobájának bejárata előtt, attól jobbra a földön lévő plüss hintalóra helyezett frissen mosott ruhákat, míg a fia szobájában elhelyezett fotelt, és a fiú szobájának bejárati ajtaja előtti részen, a földön elhelyezett ruhaneműket, valamint a folyósószakaszra, a földre tett ruhaneműket benzinnel lelocsolta, majd a magával vitt öngyújtóval azokat meggyújtotta.
Az egyik sértett arra ébredt, hogy a szobájának bejárata előtti területen tűz égett, ezért leszaladt a ház földszinti részére, ahol édesanyja telefonját meglátta, s arról a segélyhívó számon keresztül bejelentette a tűzesetet, majd visszament az emeletre és próbálta eloltani a tüzet, de nem járt eredménnyel.
Időközben felébredt a lány fiútestvére is, aki kiszaladt a szobájából, majd testvérét meglátva vele együtt bement a sértett szobájába, s mivel a lépcsőnél már nagyon nagy volt a füst, az erkélyen keresztül lemásztak a kertbe.
A sértett kereste az édesanyját, aki fel akart menni az emeletre, ezért a lánya próbálta őt visszatartani. A lány a lépcső közepe táján járt, itt is próbálta a lángokat eloltani, amikor a tűz belobbant és sérülést okozott a sértett arcán és mellkasán.
A vádlott és lánya ezt követően kimentek az udvarra, ahová rövid idő múlva megérkeztek a tűzoltók és a mentősök.
A tűz továbbterjedésének lehetősége nem állt fenn, ezáltal közveszély sem alakult ki. A bűncselekmény következtében az egyik sértett sérülése nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg a bűncselekmény következtében a másik sértett sérülése nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes. Az idejekorán érkezett orvosi beavatkozás elmaradása halált okozott volna – fogalmaz a vád.
A vádlott – bár nem kívánta a sértettek halálát – de cselekménye révén belenyugodott abba, hogy azzal gyermekei életét kiolthatja, és ez a sértetteknek az átlagosnál jóval nagyobb szenvedést okozott volna.
Előkészítő ülés.
További információ:
Dr. Dobó Dénes sajtószóvivő, 36/30 748 3847