Folytatódik a kuruzsló fogászok büntetőpere

Ügy tárgya
Kuruzslás bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
B. 691/2023
Tárgyalás helyszíne
Debrecen, Arany János utca 25-31
Tárgyaló
Földszint 29-es tárgyaló
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Debreceni Járásbíróság

Tárgyalást tart a Debreceni Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akikkel szemben kuruzslás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat lényege szerint a külföldön élő sértett 2021 júliusában Magyarországon tartózkodott, amikor fogászati panaszai lettek, ezért felkeresett egy fogtechnikai műhelyt. Az ott technikusként dolgozó, fogorvosi gyakorlatot színlelő nő megvizsgálta a beteget és közölte, hogy több fogát ki kell húzni. A nő a beavatkozást másnapra elvállalta egy Hajdú-Bihar vármegyei rendelőben.

A sértett másnap reggel megjelent, ahol már jelen volt a két vádlott. A nyugdíjas, fogász szakképesítésű férfi fogorvosi gyakorlatot színlelve megvizsgálta az asszonyt, aki belegyezett, hogy kihúzzák a fogait. Az érzéstelenítő injekciók beadása után a férfi kihúzta a sértett hét fogát, amiért az asszony közel 60.000 forintot fizetett.

A sértett fia 2021 augusztusában fogfájásra panaszkodott, így amikor édesanyja a fogpótlás próbájára visszament a rendelőbe, a fia is vele tartott. A nő jártasságot színlelve megnézte a fiatal sértett fogait, és további vizsgálat nélkül közölte, hogy négy fogát nem lehet megmenteni, azokat ki kell húzni.

A sértettek 2021. augusztus 24-én, reggel megjelentek a rendelőben, ahol a férfi beadta az érzéstelenítő injekciókat, majd megkezdte a fogak eltávolítását. A második fog azonban beletört a beteg állkapcsába, ezért félbeszakították a beavatkozást. A sértett később nagy fájdalmai miatt szakorvoshoz, illetve szájsebészeti klinikára ment, ahol megfelelően ellátták. A vádlottak a sértetteken fogorvosi képesítés nélkül végeztek beavatkozást.

Egyéb információ

Folytatódik a bizonyítási eljárás.

További információ:

Dr. Dobó Dénes sajtószóvivő, 36/30 748 3847