Kalapács és húsklopfoló

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2024. december 11-én előkészítő ülést tartott annak a két vádlottnak az ügyében, akik kiraboltak egy gyanútlan férfit Berettyóújfaluban.

Az előkészítő ülésen a fiatalkorú vádlott beismerő nyilatkozatot tett, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíró elfogadott. A járásbíróság a 15 éves fiút felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében és lopás vétségének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért őt – az ügyészi mértékes indítvánnyal egyezően - 2 év 6 hónap javítóintézeti nevelésre ítélte.

Az ügy másodrendű vádlottja esetében az elsőfokú bíróság korábban, 2024. október 21-én megtartotta az előkészítő ülést, azonban ő részben tagadta a bűncselekmény elkövetését. 

A fiatalkorú vádlott és társa 2023. május 4-én 22 óra körül a másodrendű vádlott berettyóújfalui lakásán tartózkodtak, ahol közösen elhatározták, hogy valahová betörnek, ahonnan el lehet vinni pár értéket. A vádlottak ezért magukhoz vettek egy kalapácsot és egy húsklopfolót, majd elindultak. Útjuk során egy közeli buszmegállónál szembe jött velük egy ismeretlen férfi, akit a másodrendű vádlott megszólított. A férfi közölte, hogy szállásra lenne szüksége, mivel Békéscsabán vérplazmát adott, majd hazaindult, azonban itt Berettyóújfaluban leszállt a buszról, mivel egy ismerőséhez jött, aki azonban nem volt otthon. A férfi azt is elmondta, hogy a vérplazma adásból van nála pénz. Erre a másodrendű vádlott hívta, hogy menjen velük, majd megoldják a szállást. 

Így hárman elindultak a piac felé, útközben közölték az alkalmi ismerősükkel, hogy ők közben mennek betörni. A vádlottak ezután a piac területére bejutottak, majd az egyik üzletnél megjelentek, ahol a náluk lévő kalapáccsal és húsklopfolóval az üzlethelyiség bejárati ajtaját betörték. A fiatalkorú fiú az ajtón keletkezett lyukon bemászott, értékek után kutatott, mivel azonban a helyiség felújítás alatt volt, onnan nem sikerült eltulajdonítani semmit. A két vádlott bűncselekménye alatt az alkalmi ismerősük elindult egy másik üzletsor felé vizelni. A vádlottak követték őt a hátsó parkolóhoz, amikor utolérték elhatározták, hogy jogtalan eltulajdonítási szándékkal megszerzik az értékeit.

A másodrendű vádlott kezében lévő kalapáccsal megfenyegette a sértettet, amivel ütő mozdulatokat tett, miközben utasította a sértettet, hogy vegye le a cipőjét és nadrágját, közben kétszer nagyerővel fenéken rúgta a férfit. Eközben a fiatalkorú vádlott a földön ült, miközben nála volt a húsklopfoló. A sértett ijedtében hátrálni kezdett, félt, hogy a másodrendű vádlott a kalapáccsal megüti őt. Ekkor a fiatalkorú vádlott közelített a sértetthez, követelte, hogy adja át a nála lévő készpénzt, mire a sértett félelmében a zsebéből elővette a nála lévő 6.000 forintot és azt átadta a másodrendű vádlottnak. Ezután elvették a sértettől a cipőjét is, aki a fenyegetés hatására azt is átadta. A fiatalkorú vádlott a cipőt felpróbálta, de az nem volt jó rá, ezért az a sértett mellé dobta. Ezután a nadrágját követelték a vádlottak, akik közben a kezükben tartották a húsklopfolót és a kalapácsot is. A sértett ekkor minden erejét összeszedte, fogta magát és elmenekült a helyszínről, majd bejelentést tett a rendőrségen. Vádlottak ekkor megbeszélték, hogy cselekményükből baj lesz, magukhoz vették a sértett cipőjét, amit egy konténerbe dobtak. A nyomozóhatóság azt később megtalálta és visszaadta a sértettnek. A kalapácsot és húsklopfolót a vádlottak egy közeli bokor aljába dobták, azonban a rendőrök azokat is megtalálták és lefoglalták. 

A Berettyóújfalui Járásbíróság ítélte a fiatalkorú vádlott esetében jogerőre emelkedett, azt mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették. A másodrendű vádlott esetében a büntetőeljárás folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűzött ki.