Sajtóközlemények

2024. 02. 20.

2024. február 19-én megérkezett a Fővárosi Törvényszékre az ún. Quaestor-ügyben az ügyészség 850 oldalt meghaladó terjedelmű, vádmódosítást tartalmazó indítványa. Az eljárás további menetét e fejlemény nem befolyásolja. A tárgyalás – az eredeti terveknek megfelelően – a perbeszédekkel folytatódik, amelyek 2024. február 21-én az ügyészi vádbeszéd megtartásával kezdődnek meg.

2024. 02. 15.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésen 9 év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit (IV. rendű terhelt) bűnszervezetben, vagyoni haszonszerzés végett, államhatárnak átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, a csempészett személy sanyargatásával fegyveresen elkövetett embercsempészés bűntette miatt, két másik férfira (V. és VI. rendű terheltek) pedig 2 év 6 hónap fegyházbüntetést szabott ki bűnszervezetben való részvétel miatt. A bíróság az előbbi terheltet végleges hatállyal, míg a két utóbbit 5-5 évre ki is utasította Magyarország területéről.

2024. 02. 09.

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma megsemmisítette az alperes azon határozatát, amely egy könyvkereskedelmi kft.-vel – a felperessel – szemben 12 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.  

2024. 02. 09.

A Fővárosi Törvényszék évekig tartó bizonyítást követően hozott ítéletet abban az ügyben, amelynek egyik vádlottja az alvilág egykori feje volt. A bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az ügyészség által emelt vád szerinti cselekményben, azaz az egykori VICO-birodalom tulajdonosának megölésében, a vádlottak milyen szerepet játszottak. 

2024. 02. 07.

A Fővárosi Törvényszék 2024. február 7-én előkészítő ülést tartott egy férfi ügyében, akit előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolnak.

2024. 02. 07.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy nőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolnak.

2024. 01. 30.

La Corte della Capitale (Fővárosi Törvényszék) nell’udienza preliminare ha condannato a 3 anni di reclusione e 5 anni di espulsione dal territorio ungherese un uomo in una causa penale in cui una donna é stata accusata di 3 delitti tentati – 2 da coautore, 1 da complice - di lesioni personali con rischio di morte commessi in criminalitá organizzata, mentre un uomo e una donna di partecipazione a criminalitá organizzata.

2024. 01. 30.

Das Landgericht Budapest verurteilte einen Mann zu 3 Jahren Freiheitsstrafe und Ausweisung für fünf Jahre aus Ungarn in der vorbereitenden Verhandlung einer Strafsache, in deren eine Frau wegen dreifacher versuchter Körperverletzung in einer kriminellen Vereinigung - in zwei Fällen als Mittäterin und in einem Fall als Gehilfin -, und eine weitere Frau und der heute verurteilte Mann wegen Beteiligung an einer kriminellen Vereinigung angeklagt worden sind.

2024. 01. 30.

Mint az a tudósításokból már ismert lehet: a tárgyalás helyszínére érkező dr. Póta Péter ügyben eljáró bírót a tárgyaló előtt a másodrendű vádlott fia – egy rövid párbeszédet követően – leöntötte kávéval a Fővárosi Törvényszéken.

A gyors és hatékony rendőri intézkedés után – némi csúszást követően – a tárgyalás a normál rendben kezdődött el.

2024. 01. 30.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. január 30-án felmentő ítéletet hozott abban a büntetőügyben, amelyben az I. és II. rendű vádlottat vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével, valamint különösen nagy kárt okozva elkövetett közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása vétségével vádolta az ügyészség.

2024. 01. 29.

The Budapest-Capital Regional Court has sentenced a man to 3 years imprisonment and expelled him from Hungary for 5 years in a criminal case in which a woman was charged with 3 counts of attempted assault causing bodily harm in a criminal organisation - 2 as an accomplice, 1 as an accessory - and a man and a woman were charged with the crime of participation in a criminal organisation.

2024. 01. 29.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésen 3 év fegyházbüntetésre ítélt és 5 évre kiutasított Magyarország területéről egy férfit egy büntetőügyben, amelyben egy nőt 3 rendbeli – 2 esetben társtettesként, 1 esetben bűnsegédként – bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, míg egy férfit és egy nőt bűnszervezetben való részvétel bűntettével vádolnak.

2024. 01. 23.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság két eljárásban is letöltendő börtönbüntetést szabott ki ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. A visszaeső, illetve a többszörös visszaeső vádlottat a bíróság 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte – míg az előbbit 2 év 6 hónapra, az utóbbit pedig végleges hatállyal el is tiltotta a közúti járművezetéstől.

2024. 01. 23.

A Fővárosi Törvényszék 2024. január 22-én előkészítő ülést tartott egy férfi ügyében, akit emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség.

A vádirat szerint a terhelt a sértettel kötött megállapodás alapján havi 20 ezer forintért cserébe a sértett telkén lévő ablaktalan melléképületben lakott, amelynek ajtónyílását csak egy pokróc takarta.

2024. 01. 18.

A Fővárosi Törvényszék 2024. január 18-án előkészítő ülésen ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt egy férfit.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt biztonsági őrként dolgozott egy VII. kerületi szórakozóhelyen, ahol munkatársaival beengedési feladatokat látott el.

2024. 01. 17.

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt elsőfokon 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, társát pedig ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként találta bűnösnek, ezért vele szemben 10 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást szabott ki.

2024. 01. 17.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy felfegyverkezve elkövetett garázdasággal és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi lakóingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletét rendelte el négy hónapra. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a kényszerintézkedés magatartási szabályainak betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.

2024. 01. 15.

A Fővárosi Törvényszék másodfokon 9 és fél évre súlyosította annak a férfinak a büntetését, akit rablás és 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettével, 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettének kísérletével, továbbá aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettével, valamint 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.

2024. 01. 10.

A Fővárosi Törvényszék 2024. január 10-én kihirdetett elsőfokú – nem jogerős ítéletével – 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 3 év közügyektől és 5 év szakértői tevékenységtől mint foglalkozástól eltiltásra ítélt egy igazságügyi szakértőként is tevékenykedő pszichiátert, akit hatósági eljárásában elkövetett vesztegetés, továbbá büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntettével vádolt az ügyészség.