Sajtóközlemények

2025. 04. 10.

A Fővárosi Törvényszék 8-8 év fegyházra ítélt és 8-8 évre kiutasított Magyarország területéről két külföldi férfit, akiket bűnsegédként jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolnak. A bíróság ezen felül az I. rendű terhelttel szemben vagyonelkobzást is elrendelt a kábítószer kereskedelméből származó közel 100 ezer forintra.

2025. 04. 10.

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma 2025. április 9-én kihirdetett ítéletében megsemmisítette és új eljárás lefolytatására kötelezte az alperest egy eljárásban, amelyet a súlyosan halmozottan fogyatékos felperes – speciális kommunikációs eszközök megvásárlásához nyújtott támogatás iránti méltányossági – kérelmének elutasítása miatt indított.

2025. 04. 09.

A Fővárosi Törvényszék 9 év 6 hónap és 3 év közötti fegyházbüntetésre ítélt több vádlottat egy büntetőügyben, amelyben összesen 9 személlyel szemben emelt vádat az ügyészség többek között bűnszervezetben jelentős mennyiségű kábítószerre, illetve bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. A bíróság rendelkezett arról is, hogy hatan a terheltek közül – a bűnszervezeti elkövetők – nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

2025. 04. 07.

A Fővárosi Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt három férfit. Egyiküket felbujtóként előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas célból elkövetett emberölés bűntette miatt, másikukat pedig ezen bűncselekmény társtetteseként mondta ki bűnösnek a bíróság. A harmadik vádlott cselekménye társtettesként előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének minősül az elsőfokú ítélet szerint.
A bíróság döntése értelmében az I. és III. rendű vádlottak leghamarabb 25 év, míg a II. rendű vádlott 27 év után kerülhet feltételes szabadságra.

2025. 04. 07.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2025. április 4-én és 5-én tartott ülésein nem jogerős döntéseivel elutasította annak a három gyanúsítottnak a letartóztatását, akikkel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt indult nyomozás. 

2025. 04. 04.

A Fővárosi Törvényszék 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy különös visszaeső férfit, aki ellen az ügyészség rablás bűntette, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége és közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat.

2025. 04. 03.

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 3-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit mint többszörös visszaesőt nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, egy nőt pedig emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás bűntettével vádolnak.

2025. 04. 02.

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 2-án ítéletet hirdetett az úgynevezett Marina-parti kettős gyilkosság ügyében. A bíróság elsőfokú nem jogerős döntésével az I. és II. rendű vádlottat – halmazati büntetésül – életfogytigtartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, míg a III. rendűt 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte.

2025. 03. 26.

A Fővárosi Törvényszék halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és kábítószer birtoklásának vétsége miatt 3 év fogházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit. A bíróság továbbá 8 évre eltiltotta a terheltet a közúti járművezetéstől is.

2025. 03. 18.

A Fővárosi Törvényszék a 2025. március 18-án meghozott ítéleteiben megállapította, hogy a Magyar Államkincstár jogszerűen járt el, amikor az Állami Számvevőszék által pártfinanszírozás tárgyában lefolytatott vizsgálatok alapján a felperesek központi költségvetésből származó juttatását – az általuk jogszabályellenesen elfogadott támogatások összegével – csökkentette.

2025. 03. 18.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. március 18-án előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottakat csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja az ügyészség amiatt, mert 2019. július 1-jén megzavarták a Budapest Pride LMBTQ Fesztivál keretén belül nyilvánosan meghirdetett „Szivárvány Szakkör – Hozd magaddal a haverodat is!” című beszélgetést.

2025. 03. 17.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság jogerős végzésével megváltoztatta az első fokon eljáró büntetés-végrehajtási bíró döntését, és úgy határozott, hogy a lúgos orvosként ismertté vált személy feltételes szabadságra bocsátásának jelenleg nincs helye.

2025. 03. 13.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2025. április 13-ig – elrendelte egy nőnek a letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak. A bíróság a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) rendelte el végrehajtani.

2025. 03. 11.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, részben hivatalos személy sérelmére, részben több ember, továbbá a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolnak.

2025. 02. 28.

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt elsőfokon húsz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit.

2025. 02. 27.

A Fővárosi Törvényszék a 2025. február 27-én kihirdetett jogerős ítéletével 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a mentőautót vezető sofőrt, aki esetriasztás közben összeütközött egy motorossal. A sértett a baleset következtében életét vesztette.

2025. 02. 21.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott annak a német állampolgárságú vádlottnak az ügyében, aki az ún. „antifa-ügy” aktív résztvevője volt és akit az ügyészség 4 rendbeli – 2 esetben társtettesként, 2 esetben bűnsegédként – bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, valamint társtettesként, aljas indokból bűnszervezetben elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádol.

2025. 02. 14.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. március 13-ig elrendelte egy férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.