Megnyitó

Dr. Havasiné dr. Orbán Mária, az ítélőtábla elnökének megnyitó köszöntője

Tisztelt Ünneplő közönség! Elnök Úr, kedves vendégek, bírótársaim!

„Kevesebb külső fénnyel, de annál nagyobb belső örömmel” tartjuk meg a mai, ünnepélyes összbírói értekezletünket.

A belső öröm oka a születés, amely önmagában mindig kellő ok az örömre. Valami új kezdődik az életünkben, amelynek legnagyobb erejét abban vélem, hogy választott hivatásunkat egy új fórumon végezhetjük. A szolgálatot, amelyet eddig végeztünk, most nagyobb illetékességi területre kiterjedően és még nagyobb felelősséggel gyakorolhatjuk.

Hivatásrendünk alapja a folytonos megmérettetés, amelyhez már hozzászoktunk. Most kihívás lesz számunkra az, hogy az új bírói fórum arcát milyenné formáljuk. „A múltad ne határozza meg a jövődet, de legyen jelen annak formálásában” hangzik a jó tanács. Fogadjuk meg ezt a tanácsot! Őrizzük meg és gyarapítsuk mindazt a tudást, amelyet a több évtizedes bírói múlt alatt megszereztünk. Ítélkezési munkánkkal törekedjünk megalapozott, a jogvitákat megnyugtató módon lezáró, bölcs döntéshozatalra és az időszerű ítélkezésre.

Vélekedhetünk mi magunkról bárhogyan, illethet minket akár dicséret vagy kritika, vezetőink vagy más bíróságok vezetői, bírái részéről, mi azonban egy percig se feledjük, hogy az általunk formált arc elé azok a polgárok tartanak tükröt, akiknek a szolgálata a mi feladatunk. Az a kép pedig, amelyet ebben a tükörben látunk akkor és csak akkor lesz olyan, amilyennek mi is látni szeretnénk, ha Deák Ferenc szavaival elmondhatjuk majd, hogy „nálunk a bíró nem vak eszköze a törvény szavainak, hanem érezve és gondolkodva ítélő teljesítője azoknak.”

Ítélkezzünk tehát „szilárd alapon, mesterkézből” - ezt kívánom és ezennel a Győri Ítélőtáblát megalakultnak kijelentem.

Dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének beszéde

Tisztelt Összbírói értekezlet, Tisztelt vendégeink!

A Győri Királyi Ítélőtábla 1925. december 20.-án a ma is álló törvényszéki épület esküdtszéki termében tartotta meg az állandósított magyar felsőbírósági rendszer kétszáz éves jubileuma alkalmából egybehívott ünnepélyes teljes ülését. A jubiláris évforduló alkalmából az összes igazságügyi hivatalok kitűzték a nemzeti lobogót.

Az ünnepi szónok, Sólyom Andor, a győri királyi ítélőtábla nagy tekintélyű elnöke így fogalmazott: "Hála az isteni gondviselésnek, az évszázadokon át felépített bírósági szervezet ma is sziklaszilárdan megállja a helyét, a magyar bíró ma is független. A nemzet alkotmányos jogérzete eleve lehetetlenné teszi, hogy ezt az intézményt bármely oldalról komoly és sikeres támadás érje, mert a bírói hatalmat ideig-óráig talán összetörheti az erőszak, de a bírói hatalom bírói függetlenség nélkül a fundamentumot zúzná össze."

Akkor még senki sem sejthette, hogy 1948-ban egy jogász vándorgyűlésen elhangzik az elhíresült mondat: "a bírót ki kell emelni az eddigi elefántcsont-tornyából, mivel a függetlenség nem a bíró, hanem a társadalom garanciája." Megkezdődött az ítélőtáblák elsorvasztása, s amint ez ismeretes, 1950-ben az Országgyűlés az állami költségvetési törvény vitájának keretében megszüntette az ítélőtáblákat. Ezt követően négy év alatt a bírák közel 40 %-át eltávolították az állásából. A diktatúra térnyerésével a magyar társadalom a saját kárán tanulhatta meg, hogy a harmadik hatalmi ág meggyengítése az egyént kiszolgáltatottá teszi a hatalommal szemben, hiszen a szabadságjogok valódi védelmezője a bíróság.

A táblabíróságok visszaállítására 53 évet kellett várni.

Az 1997-es igazságügyi reform eredményeként 2003-ban a Fővárosban, Szegeden és Pécsett létesült táblabíróság és 2005. január l-jén Győrben és Debrecenben is megkezdte működését az ítélőtábla. Örömmel mondhatom tehát, hogy Magyarországon befejeződött a négyszintű bírósági rendszer kiépítése.

A bírósági ügyforgalomra, az ügyek elbírálásának időszerűségére vonatkozó adatok egyértelműen azt igazolják, hogy a négyszintű bírósági rendszer visszaállítása helyes döntést volt.

A fellebbviteli fórumként működő három ítélőtábla munkájának eredményeként a nagy ügyekben érezhetően felgyorsult az ítélkezés. Fennállásuk óta több, mint húszezer ügyet zártak le és döntően hozzájárultak ahhoz is, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak a fellebbezések elbírálásához kapcsolódó munkaterhe jelentősen csökkenjen. Ma már a vidéki bíróságokon az ügyek 90 %-a 3-6 hónap alatt befejeződik és minden jel szerint a két új ítélőtábla belépésével ebben az évben a Legfelsőbb Bíróság és a táblabíróságok naprakészek lesznek.

A mai napon – ahogy ezt Orbán Mária elnökasszony a meghívóban írta – "kevesebb külső fénnyel, de belső örömmel" ünnepeljük a Győri Ítélőtábla működésének megkezdését.

Ahhoz, hogy az Ítélőtábla a törvényben írt napon készen álljon hivatásának betöltésére, sokan és nagy sokat tettek. Ki kell emelnem dr. Havasiné dr. Orbán Mária elnökasszony érdemeit és ezúton szeretnék köszönetet mondani valamennyi vezetőnek, bírónak, tisztviselőnek, fizikai dolgozónak is.

Tisztelt Összbírói értekezlet!

A megyei bíróság esküdtszéki terme elnevezésben is méltán őrzi Sólyom Andor táblaelnök emlékét.

Meggyőződésem, hogy a Győri Ítélőtábla tagjai hivatásuk gyakorlása során is követni fogják tiszteletre méltó elődeik példáját.

Útravalónak ismét Sólyom Andor táblaelnöknek a bírói függetlenségről, pártatlanságról elmondott, ma is időszerű szavait idézném:

"Van valami, ami minden tételes szabálynál erősebb biztosítéka a bírói pártatlanságnak, s ez a bírói lelkiismeret. Ez a lelkiismeret fejleszti ki a bíróban azt a mindent legyőző akaratot, hogy csak az igazságot keresse, s ez erősíti meg gerincét ahhoz, hogy tántoríthatatlanul megállja helyét minden olyan befolyással szemben is, amely akár divatos jelszavak vagy hangulatkeltő áramlatok, akár megfélemlítő gyanúsítások alapjában jelentkezik. Tévedésektől a legjobb bírót sem mentesítheti a lelkiismeret, de a kötelességszegéstől minden igaz bírót vissza fog tartani."

Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kívánok a Győri Ítélőtábla minden vezetőjének, bírájának és munkatársának eredményes munkát.

Dr. Horváth György, a Veszprém Megyei Bíróság elnökének beszéde

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Elnök Asszony!
Hölgyeim és Uraim!

 

A rend!

Régi latin mondás szerint "ordo est anima rerum", azaz "rend a lelke mindennek". Miért kezdem ezzel a gondolattal az újra felállított Győri Ítélőtábla ünnepségén - az egyik érintett megyei bíróság elnökeként - köszöntésemet? Azért, mert ebben a törvényhozói aktusban valóban jelen van - az éppen száz éve született József Attila szavaival - "szép képességünk, a rend". Azért, mert a táblák újraindításával ismét helyreállt az egyfajta, a jogkereső közönséget jól kiszolgáló, hagyományos szervezeti rend. Az az évszázados, amely a XIX. század második felében, majd annak fordulóján létrehozott önálló magyar bírósági rendszert – európai színvonalon – működtette. Rendben!

Mindaddig, amíg a magyar jogi hagyományokat nem ismerő, vagy azokat éppen, hogy ismerő, de tudatosan megsemmisíteni akaró bolsevik diktatúra fel nem számolta azt.

Miért tartom a "rend" visszaállításának a táblabíróságok újbóli működtetését? Döntően azért, mert javítja a magyar igazságszolgáltatás színvonalát.

Helyére kerül a jogbiztonság. Gyorsítja a bírósági eljárásokat, s visszatér a feladatnak megfelelően működő szervezeti rend, pl. a Legfelsőbb Bíróság - remélem rövidesen Kúria - azt a munkát végezheti, amiért van: biztosítja az ítélkezés országos egységét. Átláthatóvá teszi az igazságszolgáltatás működését. Közelebb viszi azt az állampolgárokhoz, szervezeteikhez és intézményekhez, hiszen a végső döntést most már nem az egyetlen - korábbi személyi összetételében, minőségében és működési rendjében kiismerhetetlen - budapesti székhelyű Legfelsőbb Bíróság, hanem az ország különböző földrajzi elhelyezkedésű táblabíróságai hozzák meg nagyobb társadalmi, és az alsóbb bíróságok fokozott szakmai ellenőrzése mellett. Gondoljunk csak az ítélőtáblai kollégiumok összetételére, arra, hogy megyei bírók is tagjai lehetnek a magasabb szintű bíróság szakmai tanácskozó testületének. Javítja a minőséget, hiszen a csak másodfokon ítélkező táblákon kizárólag belső igazgatási munka folyik, tehát a bírók és bírósági vezetők minden szellemi és erkölcsi energiájukat az ítélkezés színvonalának biztosítására fordíthatják.

És hogy ennek, a táblabíróságok intézményét visszaállító törvényhozói akaratnak igaza volt, annak tapasztalati, összehasonlító jogi érvei is vannak.

Ezekből hadd emeljek ki egyet! Azt, amit az "gazságszolgáltatás megközelítése lehetőségének" szoktak nevezni a jogszociológusok. Ez a fogalom több mindent rejt magában: Jelenti azt, hogy a szervezet az állampolgár számára áttekinthető, mert rend van benne! A polgárok vagy azok szerveződései tudják, hogy jogi igényükkel melyik bírósághoz kell fordulniuk, hogy ügyfélként egyáltalában hol vannak. Jelenti azt is, hogy – ha jóhiszeműek és nem elfogultak – milyen döntésre számíthatnak. Jelenti, hogy az állampolgár és a bíróságok közötti kommunikáció világos és tiszta. Nem utolsó sorban pedig jelenti a bíróság - fizikai értelemben vett - tehát földrajzi megközelítésének lehetőségét.

Tudjuk, hogy az európai kontinens országaiban – úgyszólván mindenütt – alkalmazkodva lakosai számához, a lakosság területi eloszlásához és az ország méreteihez, nyolcszázezer-kétmillió főre a jogviták végső rendezése céljából különböző "felsőbíróságokat" szerveztek, hívják azokat Oberlandesgerichtnek, vagy Court D’Appelnek, vagy mint a finneknél Court of Appealnek). Ez az a mérték ugyanis, amely az állampolgári igényeket és az igazságszolgáltatás lehetőségeit megfelelő összhangba, harmóniába tudja hozni. Mérték és minőség! Azaz rend! Ezért volt szükséges nálunk újra megalapítani a táblabíróságok rendszerét, visszatérve ezzel korábbi jogi hagyományainkhoz. Mondom ezt azért, hogy az összehasonlító jogi megközelítésnek ne csak a jelenlegi európai, horizontális, hanem a magyar történeti, tehát időbeli aspektusát is megemlítsem.

A mostani magyar döntés tehát bölcs volt!

A részletek kidolgozása azonban ránk vár, elsősorban a törvényhozásra, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsra, továbbá a táblabírósági bírákra és vezetőikre.

Ismerve az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Elnökét és a Tanács összetételét, a Győri Táblabíróság bíráit és a bíróság szellemiségét, ez a munka sikeres lesz. A sikerre pedig szükség van, mert a hatásköri szabályok átrendezésére, a működtetés feltételeinek javítására, a különböző bíróságok szellemi kapacitásának és intellektuális teljesítményének összekapcsolására, kifinomultabb, cizelláltabb szabályokra, és főként a jó gyakorlatra - a köz érdekében - szükség van.

"Jót, s jól. Ebben áll a nagy titok." - mondta Kazinczy. Ezt érdemes megjegyezni, hiszen a feladat nagy és fontos.

Ebben a helyzetben és az emelkedettebb hangulatban hadd idézzem Sophoklész Antigonéjából a "Kar” gyönyörű szavait:

"Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb…
…ő az, aki a beszédet,
És a széllel versenyző gondolatot,
Meg a törvényt tanulja,
A városrendezőt…"

A törvényt tehát tanulnunk kell még és helyesen alkalmaznunk is kell. De ha elhisszük, hogy „az embernél nincs semmi csodálatosabb”, akkor képesek is vagyunk erre. Ezen gondolatok jegyében kívánok a Győr Táblabíróság valamennyi dolgozója számára boldog új esztendőt, s az új esztendőben a táblabírósági munkához sok sikert.

Dr. Nagy Zoltán büntető kollégiumvezető köszöntője

Tisztelt Elnök Úr! Bírótársaim!

Az ítélőtáblák működésének 1950. december 31-ével történt megszűntetése után kerek 54 év elteltével, 2005. január 1-jével megkezdte működését az újonnan felállított Győri Ítélőtábla.

A Győri Ítélőtábla és a vele egy időben létrehozott Debreceni Ítélőtábla működésének megkezdésével befejeződött hazánkban a négyszintű bírósági szervezet kiépítése, megteremtődött az igazságügyi reform egyik alapvető pillére, a reform továbbfolytatásának fontos feltétele.

A négyszintű bírósági szervezetben lehetővé válik a Legfelsőbb Bíróság jogegység érdekében végzendő alkotmányos feladatainak teljesítése, a jogorvoslati rendszer kétszintűvé való átalakítása egyaránt.

Az igazságügyi reform ezirányú továbbvitele egyszerre jelenti az uniós csatlakozással összefüggő követelmények teljesítését és a leghaladóbb magyar jogi hagyományokhoz való visszatérést.

Az igazságügyi reform folyamatnak tehát fordulópontjához érkeztünk. Ez olyan jelentős esemény a magyar igazságszolgáltatás történetében, mely méltán nyer megünneplést.

Az ítélőtáblák felállítása alkotmányos viták kereszttűzében, törvényhozói, Alkotmánybírósági akarat megnyilvánulása alapján és az igazságszolgáltatás ügyéért, az igazságügyi reform véghezviteléért elkötelezett bírák, bírósági vezetők áldozatos munkájával vált lehetővé. Köszönet illeti őket munkájukért.

Mára az új bírósági szervezetek létrehozása, működési feltételeinek biztosítása befejeződött, az ítélkező munka megkezdésének nincs akadálya.

A mai napon, amikor az ítélőtábla működésének megkezdését ünnepeljük, meg kell emlékeznünk céljainkról, feladatainkról. Az ítélőtábla büntető kollégiumára, büntető bíráira nem csekély feladat hárul. Öt megye: Győr-Moson-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Vas-, Veszprém- és Zala megye megyei bíróságai által első fokon elbírált ügyekben másodfokú bíróságként kell eljárnia. Ezek az ügyek közismerten többségükben nehéz ténybeli és súlyos büntetőjogi megítélés alá esnek.

A büntetőjog, melyet a jogrendszer zárókövének is szoktak nevezni, a jog által védett érdekek végső védelmezője. Alkalmazása nem csak széleskörű jogi ismereteket, de gazdag, sokrétű emberi tapasztalatokat és az idő által kérlelt bölcsességet is igényel. Csak ilyen feltételek mellett biztosítja a büntetőjog célját, értelmét, a társadalom hatékony védelmét.

Avatatlan kezekben a büntetőjog goromba ütleggé, kötéllé, avagy éppenséggel a büntetés céltalan látszatává válik. Így is úgy is súlyos károkat okozva a társadalomnak.

A büntetőjog értő, céljának megfelelő alkalmazása tehát az első, amit teljesítenünk kell.

A másik - és semmiképpen nem második, hanem az előzővel egyenrangú - feladatunk az ítélkezés időszerűségének biztosítása. Az ügyek ésszerű időn belül való elintézésének igénye a bűnügyek tekintetében kiemelten fontos, a kétszer ad, aki gyorsan ad igazsága a büntetőjog területén is érvényesül.

A büntetőjog alkalmazása együtt jár az ítélet előtti kényszerintézkedésekkel, melyek jogállamban a lehető legrövidebb ideig állhatnak fenn. Ez további indok amellett, hogy büntető ügyekben az eljárások tartamát - és velük együtt a kényszerintézkedések tartamát - a lehető legrövidebbre kell szorítanunk.

Az ítélőtábla büntető kollégiumának a bírák napi ítélkezési munkája mellett a törvény által megszabott feladatai vannak az egységes ítélkezési gyakorlat kialakításában, a jogegységi eljárások kezdeményezésében.

E feladatai teljesítése érdekében illetékességi területén elemeznie kell az ítélkezési gyakorlatot. Ezt a feladatát az ítélőtábla büntető kollégiuma a hozzá tartozó megyei bíróságok büntető kollégiumaival együtt, munkájukra támaszkodva képes hatékonyan elvégezni. Szoros együttműködés kialakítása szükséges tehát az ítélkezési gyakorlat megismerése, tartalmának elemzése érdekében a megyei és az ítélőtáblai kollégiumok között. Az együttműködés biztosítására szolgál a törvényi rendelkezés, miszerint a megyei kollégiumvezetők tagjai az ítélőtábla kollégiumának. Számunkra a jó együttműködés további és pótolhatatlan záloga az a személyes kapcsolatokra is épülő szakmai együttműködés, ami a régió megyei kollégiumai között már régen kialakult és működött.

Az ítélkezési gyakorlat elemzése alapján tárhatók fel a jogalkalmazásnak azok az anomáliái, amelyek kiküszöbölése érdekében a Legfelsőbb Bíróságnál jogegységi eljárás kezdeményezése szükséges.

A büntető ítélkezés, - mint olyan – rendkívül bonyolult eleven folyamat, amelyben változó törvények, változó viszonyok és változó ítélkező személyek szerepelnek.

Az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása ennél fogva igen összetett, sokrétű, folyamatos tevékenységgel szolgálható. Minden nap tenni kell érte valamit.

Napi ítélkező tevékenységünk során hozott döntéseink az adott ügyre vonatkoznak, az ítélkezési gyakorlat alakítására kötelező erővel nem bírnak. Az Alkotmány csak a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatának biztosít a bíróságokra nézve kötelező erőt. Az ítélkezési gyakorlat egysége érdekében azonban a jogegységi határozatokon kívüli eszközökre is szükség van. (Nem születhet minden vitás kérdésben jogegységi határozat.)

Az ítéleteinkben megjelenő meggyőző erő lehet az az eszköz, amely a jogegység megteremtését szolgálja. A határozatainkban kifejtett elvi tartalom – meggyőző erejénél fogva – elfogadásra és követésre vezethet, ezáltal hozzájárulhat az egységes ítélkezési gyakorlat kialakításához.

A Győri Ítélőtáblán büntető ügyszakban január 1-ével - velem együtt - öt bíró kezdte meg ítélkező munkáját:

Dr. Laczó Gáborné tanácselnök
Dr. Kovács Tamás,
Dr. Takácsné dr. Helyes Klára,
Dr. Miklós Mária – táblabírák.

Bírótársaimat, eddigi bírói pályafutásukat, ítélkező tevékenységüket jól ismerem.

Személyükben nagytapasztalatú, széles körben elismert jó szakemberek kerültek a táblabírói székekbe, akik méltó utódai a Győri Ítélőtábla hajdan volt neves, tekintélyes bíráinak.

Az ítélőtábla működésének megkezdését ünneplő összbírói értekezlet alkalmával - megköszönve mindazok munkáját, akik az ítélőtábla felállításában munkálkodtak, - mindenek felett bírótársaimat köszöntöm és kívánok nekik nemes hivatásuk gyakorlásához – őket soha el nem hagyó józan bölcsességet, kitartást és jó egészséget.

Dr. Zámbó Tamás polgári kollégiumvezető beszéde

Tisztelt Összbírói Testület,
Tisztelt Elnök Úr, Kedves Vendégeink!

Miként a poéta verset ír, a tanár tanít, az orvos gyógyít… - s még sorolhatnám -…., a bíró ítélkezik. Tesszük valahányan a dolgunkat, amit munkánk napi rutinja megkíván. S tesszük mégoly megbízható szakmai tudás birtokában is, olykor talán – szerencsés pillanatokban – "mesterien", s kivételesen – néha néhányan – a „művészet” színvonalán, bizony ritkán kerülünk olyan helyzetbe, ami arra késztetne, hogy hitvallás jelleggel összesűrítsük mindazt, amit választott hivatásunk lényegéről, az emberi közösségben betöltött szerepéről, mesterségünk s a világ viszonyáról, benne pedig a saját magunknak szánt „feladatról” vallunk. S persze szubjektíven és emelkedettséggel, mert az „ars poetica” ilyen műfaj. Ha nem így volna, elegendő lenne idézni most az Alkotmány és a bírósági szervezeti törvény idevágó rendelkezéseit, amelyek a jogszabály absztraktságával, tárgyszerűségével, … és hűvösségével határozzák meg a bíróság és a benne bíró feladatát. Mikor neki kezdtem annak, hogy megfogalmazzam a testület hivatásbeli ars poeticáját, eleget téve a megtisztelő kötelezettségnek, amelyet a mai ünnepi megnyitó programja reám hárított, közel sem gondoltam, hogy az ítéletírás érzelemmentes visszafogottságához csiszolódott – vagy kopott? – gondolkodásomat oly nehézségek elé fogja állítani, miként ez bekövetkezett. S mégis: a mai nap egyszerisége inspirációul szolgált egyfajta hitvallás megfogalmazására… természetesen szubjektíven s csak részben az alkalomra – az ítélőtábla megnyitására – koncentrálva. Minden bíró a megsértett jogrend orvosa. Előbb diagnosztizál: megállapítja a döntéséhez szükséges tényeket, aztán ha szükségesnek látja előírja a gyógymódot: parancsot ad az injúria mikénti orvosolására. A juriszdikció, miképp a gyógyítás is, nehéz hivatás. Már a tényállás megállapításában gyakran akadályok gördülnek a gyógyító szándék el: az érintettek ugyanazt másként érzik, látják, élik meg, avagy egyszerűen csak érdekeiktől vezérelve, annak alárendelve igyekszenek előadni és elhallgatni, vagy éppen értelmezni a történteket. Nem ritkán önmagában annak az alapkérdésnek a megválaszolása is nehezíti a kórisme felállítását célzó vizsgálatunkat, hogy az érvényesítendő jogszabályok írott betűje, még inkább szelleme szerint alkalmasint mely állapot tér el a normálistól s kíván ennél fogva orvosló beavatkozást. A követendően egészségesnek tekinthető jog tartalmának fölfejtése gyakran csak fáradságos s igen magas elméleti felkészültséget igénylő munkával lehetséges, nem is beszélve arról, hogy a jog a társadalmi-történelmi közegben sajátosan változó, eleven entitás. Ezért a bíró által érvényesítendő tartalmát – időnként változatlan normaszöveg mellett is – újra és újra kell gondolnunk. Ez utóbbira csak az a bíró képes, aki nem önmagában szemléli a jogot, hanem az érintett személyi-társadalmi-gazdasági viszonyokkal meglévő bonyolult összefüggésében, s aki a folyamatos változásokat a szilárd tradíciót jelentő judikatúránk magabiztos ismeretében, egy letisztult morális értékrend és kiegyensúlyozott személyiség szűrőjén átszűrve bölcs megfontolással engedi hatni magára s ekként a jog tartalmára… vigyázó szemeit immár az érvényesítendő európai jogrendre is vetve. A megsértett jog orvoslási módjának meghatározása is gyakran nehézségekkel teli: a terápia a kényszer elemét hordozza, s mint ilyen szinte elkerülhetetlenül valakinek –esetenként valamennyi érintettnek – fájdalmas. Az alkalmazható metódusok végesek, a rendelt hatóanyag patikamérlegen nem, csakis a bíró belső, szubjektív mérlegén egyediesíthető, gyakran az igazságosság és méltányosság ellensúlyaival korrigálva a receptúrák szerinti dózis. Hát "ez a mi dolgunk" – s a költővel szólva – "nem is kevés". Tisztelt Vendégeink és Kollégáim! Mivel a fentiek megfogalmazására mégiscsak egy konkrét eseménnyel kapcsolatban kerül sor, szükségesnek látom, hogy – az eddigi emelkedettségből a gondolatok az ívét a mindennapi konkrét feladatokhoz közelítve – tézisszerűen és majdan számonkérhetően is megfogalmazzam vezérlő elveinket: A kifejtett értelemben értett jogrend orvoslását, s a par excellence jogorvoslati feladatunkat magas szakmai színvonalon, tudásunkat folytonosan megújítva kívánjuk ellátni, arra törekedve, hogy a munkánkat figyelemmel kísérő társadalmi és szakmai közvéleménytől olykor még a „mesteri” jelzőt is kiérdemeljük. Az oszthatatlan bírói méltóság által megkövetelt és a más munkája iránt érzett tisztelettel fogunk megismerni, értékelni és felülbírálni minden elénk kerülő ügyet. S ha esetleg eltérő is lesz az álláspontunk az abban kifejtettől, annak is ilyen szempontok alapján fogunk hangot adni. Döntéseinkbe s azok indokolásába szükség szerint beépítjük a tudomány és a bírói gyakorlat eredményeit, de soha nem öncélúan, s nem a magamutogatás szándékával. Tudjuk: a döntések felülbírálatára persze jogkörünk van, ennek azonban az adott ügy miként eldöntésén túlmutató, a joggyakorlatot befolyásoló hatása csak annyi lesz, amennyi meggyőző erőt tudunk kifejteni álláspontunk megalapozásaként. A stabil kiszámítható jogalkalmazás olyan követelmény, aminek érvényesítése megköveteli, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük a bírói gyakorlatot, s benne kiemelten elődünk: a Legfelsőbb Bíróság, s az előttünk járó Ítélőtáblák elvi jelentőségű határozatait. Figyelve nemcsak a döntések önmagában értékelhető tartalmára, hanem az abból kiolvasható előre mutató irányokra is. Ha azonban úgy látjuk, hogy az eleven jog fejlődni akar, s új tartalmat kíván, bölcs megfontolással, a pro és contra évek sokszoros szembesítése után, bátrak leszünk az ilyen döntések meghozatalában is. A jogegység fejlesztését elsősorban a gyorsan és időszerűen végzett ítélkezési tevékenységünkön keresztül tudjuk és kívánjuk elősegíteni, de mindig komoly energiákat mozgósítunk arra is, hogy belső kollégiumi, szakmai tanácskozásaink, kollégiumi véleményeink, valamint a Legfelsőbb Bírósággal, az Ítélőtáblákkal, s különösen pedig az ítélőtáblai kerület kollégiumaival kialakított szakmai együttgondolkozás szőtte sűrű hálóval e cél elérése szempontjából gazdag és hasznosítható szellemi zsákmányt tudjunk birtokba venni.

Hefter László - Az ítélőtábla ólomüveg ablakainak készítője

A Ferenczy-díjas üvegművész és restaurátor így vall magáról: "Az én ablakaim a valóságról a képzeletre nyílnak. Élmények, színek, formák és fények találkozásai a szívemmel. Energiaforrás mindazoknak, akik hittel, érzelemmel és értelemmel élnek." Hefter László művészetének jelentős szerepe van abban, hogy az üvegfestészet ma Magyarországon is egy független, szabad művészi kifejezési forma. Munkásságának kiemelkedő elismerése az 1997-ben elnyert Ferenczy Noémi-díj. Számos egyéni és csoportos kiállítása volt itthon és külföldön. Jelentősebb üvegművészeti munkái között számunka a legmeghatározóbb a megyei bíróság dísztermébe készült címer, szimbólumok, ólmozott díszüvegek, és kiemelem még a Győri Székesegyház és a Pannonhalmi Főapátság Bazilikájának üvegablakait.

A megnyitón elhangzott beszéde

Partatics Zorán - Az ítélőtábla épületének tervezője

A rendszerváltás utáni építész-generáció tagjaként gyorsan és határozottan indult a pályán. Korai munkáival hamar magára vonta a szakma figyelmét. 1998-ban a Pécsi Gandhi Alapítványi Gimnázium és Kollégium tervezéséért Pro Architectura díjjal jutalmazták. További elismerést jelentett:

  • 2003-ban ismét Pro Architechtura díj (Gyula I. sz. Posta)
  • 2003 Év Szép Háza Díj II. helyezése (Családi ház- Pécs, Égervölgy)

1992-2000-ig tervezést oktatott a Pécsi Tudomány Egyetem Műszaki Főiskolai Karán. Szakmai életéhez az építészeti témájú írások legalább úgy hozzátartoznak, mint épületei. Elemző, feltáró tanulmányokat is publikál szaklapokban. Ilyen a Pécsett megjelenő Echo kulturális folyóirat, amelynek szakmai szerkesztője. Elemző cikkei jelennek meg más szakmai lapokban is. Csoportos kiállításon vett részt Budapesten, Pozsonyban, Kassán, Berlinben, Bukarestben. Egyéni kiállítása 1998-ban volt a Pécsi Kisgalériában.

A megnyitón elhangzott beszéde

Lebó Ferenc - A Győri Ítélőtábla kültéri Justicia szobrának megalkotója

A sokoldalú művész munkásságát pályája kezdetén főleg kisplasztikai alkotásai és restaurátori tevékenysége jellemezte. Ma már jelentős sikereket tudhat magának, mint szobrász és éremművész is. A Magyar Nemzeti Bank az általa tervezett emlékpénzekből többet is kibocsátott. Díjazott munkái közül kiemelkedő a Szent István emlékpénz, amellyel az USA-ban rendezett pénzszépségversenyen I. helyezést ért el 1990-ben. Szobrászként köztéri alkotásai találhatók – többek között – Budapesten, Udvardon (ahol 1996-ban díszpolgárrá választották), Győrben, Ópusztaszeren, külföldön Sao Paulóban, Rómában. Lebó Ferenc szobrászata hagyománytisztelő. Műveiben elmúlt korok nagy mestereinek művészi eredményeit aktualizálja és tovább örökíti korunk számára.

A megnyitón elhangzott beszéde