Emberölés bűntettének kísérlete és önbíráskodás bűntettének kísérlete

Ügy tárgya
Emberölés bűntettének kísérlete és önbíráskodás bűntettének kísérlete
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
Bf.52/2024
Tárgyalás helyszíne
Győri Ítélőtábla
Tárgyaló
I. számú tárgyaló
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Győri Ítélőtábla

Az elsőfokú bíróság ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki többször megfenyegette barátnője korábbi élettársát, majd Balatonalmádiban megszúrta annak kollégáját, aki maradandó fogyatékossággal járó életveszélyes sérülést szenvedett.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosítás érdekében; a vádlott és védője az emberölés bűntettének kísérlete vonatkozásában felmentés, míg másodlagosan enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

Egyéb információ

Az elsőfokon eljárt Veszprémi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:

A vádlott (1982) 2022 nyarán élettársi kapcsolatban élt egy nővel, akinek a korábbi élettársával anyagi elszámolási vitája volt, amelyről a vádlott is tudott. A nő és a korábbi élettársa telefonon megbeszélték, hogy 2022. július 27. napján találkoznak és elszámolnak egymással. A vádlott július 24-én fenyegető SMS üzenetet küldött saját nevében a nő telefonjáról a férfinek, majd másnap a telefonbeszélgetésükbe a vádlott bekapcsolódott, ismét fenyegetve felszólította a férfit, hogy rendezze a tartozását. A vádlott fenyegetései a férfiben komoly félelmet keltettek, ezért elhatározta, hogy még aznap felkeresi a nőt a helyzet tisztázása érdekében, így három munkatársával együtt a 13 kilométerre lévő településre mentek. A gépkocsival a háztól távolabb leparkoltak, majd az egyik kolléga az utcán várakozott, miközben a férfi bekopogott a nő házának bejárati ajtaján, de senki nem nyitott ajtót. Ekkor a kollégája is felment a teraszra, felelősségre vonta a férfit, mert eredmény nélkül utaztak Balatonalmádiba. Vitatkoztak, majd a kolléga megrúgta a bejárati ajtót, amely következtében az kinyílt. Ekkor kijött a házból a nő, felszólította a két férfit, hogy menjenek el. Az ittas állapotban lévő kolléga kiabálni kezdett a vádlottnak, hogy jöjjön ki, aki ezt meghallotta, és a teraszról próbálta kilökdösni a kapun a sértettet. A vádlott a teraszon magához vett egy vadászkést, és azzal egy alkalommal megszúrta a sértettet azt kiabálva, hogy „Most megdöglesz…!”. Dulakodás közben a sértett megragadta a vádlott nyakát, mely következtében a terasz melletti bokros részre estek. A vádlott felállt, bement a házba, a sértett pedig kiment a kapun, majd az utcán összeesett.

A helyszínre érkező mentők a sértettet kórházba szállították, ahol sürgősséggel műtétet végeztek el, mely során eltávolították a lépét. A sértett sérülése életveszélyes sérülés volt, amely az időben érkező orvosi beavatkozás nélkül a halálához vezetett volna.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében és önbíráskodás bűntettének kísérletében ítélte bűnösnek, ezért őt halmazati büntetésül tíz év börtönbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosítás érdekében; a vádlott és védője az emberölés bűntettének kísérlete vonatkozásában felmentés, míg másodlagosan enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.