E.J.A.

Ügy tárgya
különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
Bf.II.58/2024.
Tárgyalás helyszíne
9021 Győr, Domb utca 1.
Tárgyaló
fszt. I. számú tárgyalóterem
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Győri Ítélőtábla

Nyilvános ülés, határozathirdetés várható

Az elsőfokon eljárt Szombathelyi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:

A vádlott (1967) hajléktalan életmódot folytatott, napi rendszerességgel nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott el hajléktalan társaival.
1.    2022. augusztus 15. napján délután egy áruház parkolójában K.L. sértettel, valamint két férfivel közösen italoztak. A vádlott a nála lévő öngyújtóval meggyújtotta a sértett bal lábán lévő gézkötést, amely lángra kapott, és a másik lábán lévő kötésre, továbbá ruházatára is átterjedt. A tüzet az egyik tanú oltotta el, miközben a vádlott nevetett a sértetten.
A sértett mindkét lábának körkörös másod- és harmadfokú, testfelszínének 20-29 százalékára kiterjedő égési sérülést szenvedett el. Kórházba szállították, azonban a szakszerű ellátás ellenére október 17. napján elhalálozott.
A sértett halálának közvetlen oka a tüdőgyulladása miatti légzési és keringési elégtelenség volt, azonban az alsó végtagjainak égési sérülése és a sértett halála között közvetett ok-okozati összefüggés áll fenn.
2.    A vádlott 2022. október 29. napján délután a vízműdomb mögötti területen minden előzmény nélkül meggyújtotta a földön fekvő hajléktalan társa B.J. sértett ruházatát a hátán. A tüzet a sértett a földön hemperegve oltotta el. 
A sértett a háta bal oldalának első-, másod- és harmadfokú sérülését szenvedte el, amelynek gyógytartama 6-8 hét volt.
Tekintettel a sérülés anatómiai helyére, keletkezési módjára és körülményeire, az el-szenvedettnél súlyosabb, akár halált eredményező sérülés reális lehetősége is fennállt.
3.    A vádlott és M.A. sértett 2022. október 17. napján este a hajléktalanszálló szobájában ittas állapotban vitatkoztak, amelynek során a vádlott felállt és az asztalon lévő kést felkapva egyszer megszúrta az ágyról akkor már felálló sértett bal mellkasfelét. 
A sértett a bántalmazás következtében szúrva metszett sérülést szenvedett el, amely 8 napon belül gyógyult. 
A keletkezettnél súlyosabb, akár életveszélyes sérülés lehetősége is fennállt.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében ítélte bűnösnek, ezért őt tizennégy év fegyházbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen a vádlott és védője B.J. sértett sérelmére elkövetett cselekmény vonatkozásában felmentés, a további sértettek tekintetében téves minősítés, valamint enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.
 

Egyéb információ

Dr. Ferenczy Tamás
sajtószóvivő
0630/481-7354
ferenczyt@gyoritb.birosag.hu