C.A.

Ügy tárgya
emberölés bűntettének kísérlete
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
Bf.III.129/2024.
Tárgyalás helyszíne
9021 Győr, Domb utca 1.
Tárgyaló
fszt. I. számú tárgyalóterem
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Győri Ítélőtábla

Az elsőfokon eljárt Veszprémi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:

A vádlott (2005) és a sértett 2023. november 25. napján estére beszéltek meg kábítószer adásvételére irányuló találkozót egymással. A sértett a találkozóra autóval egyedül érkezett, a gépkocsiból kiszállt és várakozott. A vádlott kezében késsel, hátulról közeledve megjelent a sértett mögött. A vádlott a neki háttal álló, őt nem észlelő férfihez lépett, akit a hátán, nyakán és a lapockájánál egy-egy alkalommal megszúrt. A sértett próbált megfordulni, ekkor a vádlott hátulról a férfi bal-hátoldali mellkasa irányába szúrt, azonban a kés nem hatolt át a sértett vastag kabátján. Miután sikerült a vádlottal szembe fordulnia, a vádlott megszúrta a sértett jobb felkarját, ami erősen vérezni kezdett. Dulakodás közben a kés kiesett a vádlott kezéből, telefonja pedig zsebéből. Ezeket a sértett felvette a földről és az autójába dobta és autójával elhajtott a helyszínről, majd egy szembe jövő gépkocsit megállított, és annak utasai kértek rendőri és orvosi segítséget, akik a mentő kiérkezéséig megkezdték a sérülés ellátását. 
A sértett felsőtestére, nyakára leadott szúrások a sértett halálához is vezethettek volna, ezt a sértett védekező magatartása és a szúrások erejét tompító felsőruházata hárította el.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérlet-ében ítélte bűnösnek, ezért őt tíz év börtönbüntetésre, és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan eltérő minősítésért, harmadlagosan a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést. 
 

Egyéb információ

Dr. Ferenczy Tamás
sajtószóvivő
0630/481-7354
ferenczyt@gyoritb.birosag.hu