K.Z.
Tárgyalás, határozathirdetés várható
Az elsőfokon eljárt Veszprémi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:
A vádlott (1969) 2021 áprilisában személygépkocsival közlekedett, amikor egy őt előző autóra ráhúzva a kormányt szándékosan nekiütközött. A leszorított gépkocsi az árokba hajtott és felborult. A vádlott vezetői engedélyét a rendőrök a helyszínen elvették.
Ugyanezen a napon egy kisteherautóval újra útnak indult és a forgalom miatt feltorlódott a kocsisort kikerülve áttért a menetiránnyal ellentétes sávba, majd a szembejövő személygépkocsinak többször nekiütközött. Ezt követően egy gyalogátkelőhely előtt álló járműnek ment neki, ahonnan szintén megállás nélkül továbbhajtott, majd a záróvonalat átlépve kezdett előzésbe, miközben az előzött jármű oldalának ütközött. A vétlen autós megpróbálta megállítani az ámokfutót, de ez nem sikerült, a férfi újból ráhúzta a kormányt és nekihajtott.
A férfi röviddel ezután visszafordult, majd a forgalmi sávját elhagyva több közlekedési táblát is kidöntött, amelyek egyike egy szembejövő járműnek csapódott.
A vádlott visszaért egyik balesetének helyszíneléséhez, ahol az álló kocsisort akarta kikerülni. A rendőrök meg akarták állítani, a vádlott azonban sebességét növelve, autóját a rendőrök felé kormányozva felhajtott a bal oldali útpadkára, a helyszínelő rendőröket majdnem elütötte. A balesetet a két hivatalos személy úgy tudta elkerülni, hogy elfutott a gépkocsi elől. Az ámokfutót végül pár méterrel arrébb egy szembejövő járművel történt frontális ütközés állította meg.
Személyi sérülés a szerencsének köszönhetően egyik balesetnél sem történt, a vétlen autókban összesen több, mint tíz millió forintos kár keletkezett.
A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, 2 rendbeli közúti veszélyeztetés bűntettében, 4 rendbeli rongálás bűntettében és 2 rendbeli cserbenhagyás vétségében ítélte bűnösnek, ezért őt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat végleges hatállyal eltiltotta a járművezetéstől, és elrendelte a vádlott egy korábbi, 1 év börtönbüntetése utólagos végrehajtását.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, bűnösségének további bűncselekményben történő megállapítása, egy bűncselekmény eltérő minősítése és a kiszabott büntetés súlyosítása végett; a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.