Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények Győri Ítélőtábla
A vádlottak házastársak. A 25 éves nő és a 27 éves férfi közösen nevelték családi házukban öt kiskorú fiukat. A legkisebb gyermek születését követően a szülők az egyik szobában laktak vele együtt, míg a másik négy gyermeket a másik szobában helyezték el. A harmadik szoba felújítás alatt állt.
A házaspár nem gondoskodott megfelelően a gyermekek ellátásáról és neveléséről, rendszeresen bezárták őket az udvaron lévő műhelybe, ahol órákra magukra hagyták őket. A legkisebb gyermek születését követően a kétéves kisfiú – az emberölés sértettje – állapota a szülői gondoskodás hiánya miatt folyamatosan romlott; önállóan enni, inni, járni, majd felülni sem tudott. 2021 év végétől az anya elkezdte bántalmazni a sértettet, amibe esetenként az apa is becsatlakozott. A fiút a vádlottak a műhelyben büntetésül több órára is magára hagyták. Az I. rendű vádlott újabb terhessége -melyből 2022 májusában lányuk született – megviselte, gyermekei ellátása egyre nagyobb terhet jelentett számára, mialatt a férje 12 órás munkarendben dolgozott. A nő agresszióját a kiskorú sértetten töltötte ki. 2022 januárjától már naponta több alkalommal bántalmazta, arcon ütötte, és bele is rúgott a földön fekvő gyerekbe. A vádlottak azt is észlelték, hogy a kisfiú rendszeresen leesett a testvéreivel közösen használt ágyról, emiatt sérülései keletkeztek, az éjszakát is többször a hideg padlón töltötte. A kisfiú halálát megelőző öt napban már nem is fürdették, pelenkáját nem cserélték. A gyermek bántalmazásán kívül legalább négy hónapon keresztül elmulasztották megfelelő táplálását annak ellenére, hogy tudták, önállóan már nem tud étkezni, szilárd ételt fogyasztani. Ezen időszakban a sértett lesoványodott, izomzata elsorvadt, 8 kilogrammra soványodott.
A vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a folyamat orvosi beavatkozás nélkül a kiskorú sértett halálához vezet, ennek ellenére a gyermeket nem vitték orvoshoz.
A sértett 2022. február 7-én éjszaka elhunyt, halálának közvetlen oka légzési és keringési elégtelenség. Halála megfelelő gondozás, ápolás és ellátás esetén elkerülhető lett volna. A vádlotti mulasztások miatti fizikális és mentális leépülése, bántalmazása a szokványost meghaladó szenvedést, fájdalmat okoztak.
A sértett halálát a vádlottak másnap 10 óra körüli időben vették észre, ekkor II. rendű vádlott értesítette a mentőket, majd öngyilkosságot kísérelt meg.
A vádlottak mind a négy kiskorú gyermekük testi, értelmi és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztették. Napközben többször bezárták őket a műhelybe. A vacsorát este 6 óra körül beadták nekik, a már szobatiszta gyerekeket is bepelenkázták éjszakára, majd ismét rájuk zárták az ajtót. A gyerekek az étellel általában játszottak, a falra kenték, valamint a pelenka tartalmával rendszeresen összepiszkították egymást és a szobát, a fekhelyüket. A vádlottak a gyerekeknek az alapvető higiéniai feltételeket nem biztosították, a szobát nem takarították. Az udvar is, ahova a gyerekeket kiengedték szeméttel, ételmaradékkal, vashulladékkal volt szennyezett, a szerszámok és építési törmelékek a kisfiúk által hozzáférhető helyen voltak.
A fenti tényállás alapján az elsőfokon eljáró Szombathelyi Törvényszék a vádlottakat különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében és 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében ítélte bűnösnek. Ezért az I. rendű vádlottat 18 év fegyházbüntetésre, a II. rendű vádlottat 16 év fegyházbüntetésre; mindkét vádlottat 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.
Végleges hatállyal eltiltotta a vádlottakat minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetőleg tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.
A vádlottak szülői felügyeleti jogát megszüntette négy kiskorú gyermekük vonatkozásában.
Az ítélet ellen az I. rendű vádlott védője enyhítés, a II. rendű vádlott és védője elsődlegesen, az irányának pontos megjelölés nélkül, másodlagosan enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.
A Győri Ítélőtábla a mai nap meghozott végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Nem tartotta alaposnak az ítélőtábla a vádlottak védői büntetés enyhítése iránti fellebbezését. A védelem fő jogorvoslati érve az volt, hogy a védőnői szolgálatnak a kiskorú sértett kétszeri meglátogatása, valamint a gyógytornász jelzése alapján észlelnie kellett volna a gyermek lesoványodását, legyengült, fejlődésben visszamaradt állapotát. Az ítélőtábla álláspontja szerint ennek az esetleges mulasztásnak nem volt érdemi szerepe a vádlottak bűnössége miatt bekövetkezett halálos eredményben. Ahhoz az vezetett, hogy a vádlottak a gyermek halálát megelőzően a mintegy 4 hónappal a megfelelő élelemmel ellátását nem biztosították; az I. rendű vádlott a halálát megelőzően a mintegy 1 hónappal többszörösen és testszerte ütötte, rúgta a gyermeket; a fürdetését, pelenkázását elmulasztották és a közvetlenül a halálhoz vezető gennyes tüdőgyulladással orvoshoz nem vitték.
Az I. rendű vádlott szabadságvesztés büntetése éppen meghaladja a büntetési tételkeret középmértékét (17 és 1/2 év), míg a II. rendű vádlotté el sem éri azt. Így ilyen bűnösségi körülményekre figyelemmel a büntetés enyhítésének nem volt helye.
Győr, 2024. május 15.
dr. Ferenczy Tamás
sajtószóvivő
+36304817354
ferenczyt@birosag.hu