Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények
Tárgyalást tart a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.
A vádirat szerint a vádlott élettársa legalább egy éven keresztül szerelmi kapcsolatot létesített a sértettel is. Amikor a vádlott erről tudomást szerzett, mindkettejüket több alkalommal megöléssel és az úttestről való leszorítással fenyegette meg.
A vádbeli napon, 2020. június 5-ről 6-ra virradó éjszaka a nő együtt volt szeretőjével, akitől hajnalban indult haza Múcsonyba. Az autót a sértett vezette, szeretett volna a nő hazaérkezéséről meggyőződni. Azonban a vádlott minderre számítva egy gépjárműben várta őket saját ingatlanuk közelében. Amikor a sértett hazaindult Kazincbarcika irányába, a vádlott követni kezdte. Még a település belterületén utolérte, próbált mellé húzódni, amivel szemben a sértett úgy védekezett, hogy ő maga is az úttest közepére kormányozta az autót. Ekkor mindketten visszatértek saját forgalmi sávjukba. Ez a jelenet újra megismétlődött, végül a külterületi útszakaszra érve a vádlott szándékosan, több alkalommal hátulról nekiütközött a sértett autójának, majd tolni kezdte azt. Ezt követően olyan erővel ment neki, hogy a sértett gépjárműve irányíthatatlanná vált, a szántóföldre haladt le, majd egy betondarabnak, illetve egy oszlopnak ütközött, végül továbbpördülve állt meg.
A vádlott ekkor kiszállt autójából, odakiabált neki, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.
A sértett férfi a baleset következében nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett, autójában vagyoni kár keletkezett.