Emberölés előkészületének bűntette

Ügy tárgya
emberölés előkészületének bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
12.Fk.60/2024.
Tárgyalás helyszíne
3525 Miskolc, Dózsa György út 4.
Tárgyaló
I/118.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Miskolci Törvényszék

Előkészítő ülést tart a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a saját tanárát fenyegette megöléssel.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott egy ózdi iskola tanulója, amely intézmény udvarán 2023 májusában a délelőtti órákban két kiskorú iskolás fiú vitatkozott, lökdösődött. Egy pedagógus szétválasztotta őket, majd az egyik fiút az iskola épületébe kísérte, aki megöléssel fenyegette meg a sértettet. A tanárnő erről beszámolt az iskolaőrnek, értesítették a rendőrséget, akik a fiút bilincs alkalmazásával előállították a rendőrkapitányságra.

Mikor a fiatalkorú vádlott – aki az előállított iskolás barátja volt – tudomást szerzett a történtekről, felháborodva elhatározta, hogy kést visz az iskolába, mellyel az említett tanárnőt megöli, tekintettel arra, hogy az ő értesítése alapján vitték el a rendőrök bilincsben a barátját. Tervének megfelelően pár nap múlva otthonából magához vett egy 15-20 cm hosszúságú, kb. 8 cm pengehosszúságú kést, azt az iskolába érkezve az osztályteremben elővette és közölte osztálytársaival, hogy meg fogja szurkálni tanárnőjüket. Néhány tanuló értesítette az osztályfőnököt, aki elvette a vádlottól a kést, és átadta az eszközt a főigazgatónak.

Ezt követően a délelőtt folyamán megérkező sértett – miután tájékoztatták a történtekről – bement az osztályterembe, hogy megtartsa óráját. Ekkor a fiatalkorú vádlott azt követelte tőle, hogy adja vissza a kést, mert azzal akar bosszút állni rajta, le fogja szúrni, amiért rendőrt hívott a barátjára.

A sértett értesítette a rendőrséget, a főigazgató pedig a vádlott szüleit, akik hazavitték fiukat.

A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.