Rablás bűntette

Ügy tárgya
rablás bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
10.B.218/2024.
Tárgyalás helyszíne
3600 Ózd, Jászi Oszkár utca 1.
Tárgyaló
III.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Ózdi Járásbíróság

Előkészítő ülést tart az Ózdi Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki leszúrással fenyegetve szerzett érvényt 20 eurós követelésének.

A vádirat szerint a vádlott 2024 augusztusában megállapodott a sértettel abban, hogy a nő által nyújtott szexuális tevékenység ellenértékeként a férfi 30 euró készpénzt fizet részére. A találkozóra egy borsodi kistelepülésen került sor. Miután a sértett felvette gépjárművével a nőt, mindketten átültek az autó hátsó ülésére, ezt követően azonban a férfi meggondolta magát és úgy döntött, hogy szexuális tevékenység és fizetés helyett elhagyja a helyszínt. Erre válaszul az autóban ülő vádlott elővett egy konyhakést, a sértettet leszúrással fenyegette és 20 euró átadására szólította fel. Miután a sértett félreállt, a nő további fenyegetések mellett kiszállt a gépkocsiból, míg végül a férfi átadta a követelt összeget és elhajtott.

A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.

Egyéb információ

A Miskolci Törvényszék tájékoztatja a sajtó képviselőit, hogy
-    a 2020. évi LVIII. törvény 138. § (2) bekezdése értelmében a civilisztikai ügyekben bíróság a tárgyalásról a nyilvánosságot akkor is kizárhatja, ha az a járványügyi intézkedésnek a tárgyalóteremben történő betarthatóságát biztosítja, a 2020. évi LVIII. törvény 205. § értelmében a büntetőügyekben a bíróság a tárgyalásról a nyilvánosságot indokolt határozattal hivatalból kizárja, ha a járványügyi intézkedésre vagy az egészségügyi válsághelyzettel összefüggő rendelkezésre figyelemmel a bíróság a nyilvánosság számára nem látogatható. Ez esetben a bíróság a tárgyaláson hozott határozatot a nyilvánosság kizárásával hirdeti ki; 
-    a Miskolci Törvényszék elnökének 2023.El.I.D.6/1. számú szabályzata 9. § (1) bekezdése értelmében, amennyiben a tárgyalóterem befogadóképessége a hallgatóság egy részének tárgyalótermi jelenlétét nem teszi lehetővé, az eljárási cselekményt vezető bíró, bírósági titkár a hallgatóság tárgyalótermi befogadóképességét meghaladó részét felszólítja a tárgyalóterem elhagyására. Ez az eljárásban résztvevő személyek, a hallgatóság és a médiatartalom-szolgáltatók jogainak gyakorlását, kötelezettségeik teljesítését aránytalan mértékben nem korlátozhatja.
Az eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat szíveskedjenek az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15 órájáig az mctsz.sajto@birosag.hu e-mail címen bejelenteni. Kérjük közöljék a médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is.
Együttműködésüket köszönjük.