Rablás bűntette
Előkészítő ülést tart a Miskolci Járásbíróság annak a férfinek az ügyében, aki ismeretlen társával kirabolt egy férfit 2024 májusában Miskolc belvárosában.
A vádirat szerint a vádlott és ismeretlen társa leszólította a sértettet, akitől először cigarettát kértek, majd azt, hogy hívjon nekik egy taxit. Ez utóbbinak a férfi nem tett eleget, hanem otthagyta őket. Erre válaszul a terhelt és társa követni kezdték, így a sértett futni kezdett. A vádlott annak érdekében, hogy a sértett értéktárgyait megszerezze, a sértett után futott, majd amikor utolérte, elgáncsolta és a férfi hanyatt esett. A támadó a földön fekvő sértettet ököllel arcon ütötte, majd nadrágjának jobb zsebéből kivette annak mobiltelefonját, és az ismeretlen személlyel együtt a helyszínt elhagyta.
A sértett a vádlott általi bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett. A bűncselekménnyel okozott kár 55.000 Ft, amely lefoglalással és a sértettnek történő kiadással megtérült.
A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.
Az eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat szíveskedjenek az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15 órájáig, illetve hétfői eljárási cselekmény esetén az azt megelőző pénteki munkanap 12 órájáig az mctsz.sajto@birosag.hu e-mail címen bejelenteni. Kérjük közöljék a médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is.
dr. Homa-Hajdu Eszter
sajtószóvivő
46/815-246 • 30/443-2394
mctsz.sajto@birosag.hu