Rablás bűntette és más bűncselekmények

Ügy tárgya
rablás bűntette és más bűncselekmények
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
36.B.182/2025.
Tárgyalás helyszíne
3525 Miskolc, Dózsa György út 4.
Tárgyaló
221/B.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Miskolci Járásbíróság

Előkészítő ülést tart a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a vonaton erőszakkal szerezte meg a sértett pénzét.

A vádirat szerint 2024 decemberében az esti órákban a Sátoraljaújhely és Miskolc között közlekedő személyvonaton a vádlott beszélgetni kezdett a sértettel, majd kiflit és pénzt kért tőle, aki a kabátja zsebéből 200 forintot átadott a férfinak. A terhelt ezután még több pénzt kért a sértettől, továbbá érdeklődött, hogy mi van a zsebében. A férfi ekkor elővette irattárcáját, amelyben volt 500 forint, azonban azt megpróbálta úgy megmutatni a gyanúsítottnak, hogy ne vegye észre a bankjegyet. A vádlott viszont észlelte és a pénz átadására szólította fel a férfit. A sértett eleget tett a terhelt kérésének, aki ezt követően azt kérdezte, hogy mi van beszélgetőpartnere táskájában. A sértettnek ekkorra gyanús lett a terhelt viselkedése, felállt, magához vette a kabátját, a táskáját és sietve a mosdóba indult.
A vádlott azonban követte a sértettet, megakadályozta, hogy a férfi a mosdóba bezárkózhasson, majd további 5.000 forint átadását kérte. A sértett ugyan 2.000 forintot ismét adott a férfinak, de ezzel nem elégedett meg, ezért erősen ráfogott a sértett nyakára és késszúrással fenyegette. A sértett ijedtében átadta támadójának a nála lévő 60.000 forintot, aki ekkor elengedte a férfi nyakát, és felszólította, hogy zárja be a mosdó ajtaját, ne szóljon senkinek és várja meg, amíg ő leszáll a vonatról. Visszaadott a sértettnek 1.500 forintot, majd távozott.

Ezen túl a vádlott 2024 októberében a hajnali órákban Miskolc egyik utcáján egy másik sértett zsebéből kivette a pénztárcáját a benne lévő 20.000 forint készpénzzel, iratokkal és bankkártyával, majd az eltulajdonított bankkártyával különböző helyeken mintegy 50.000 forint értékben vásárolt.

A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.

Az eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat szíveskedjenek az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15 órájáig, illetve hétfői eljárási cselekmény esetén az azt megelőző pénteki munkanap 12 órájáig az mctsz.sajto@birosag.hu e-mail címen bejelenteni. Kérjük közöljék a médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is.

Egyéb információ

dr. Homa-Hajdu Eszter
sajtószóvivő
46/815-246 • 30/443-2394
mctsz.sajto@birosag.hu