Rablás bűntette
Nyilvános ülést tart a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa annak a két férfinak az ügyében, akik az ittas sértettet többször bántalmazták és értékeit elvették.
Az elsőfokon eljárt Miskolci Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak a miskolci Herman Ottó Múzeum előtti területen odamentek a sértett férfihoz, hogy korábbi elhatározásuknak megfelelően elvegyék tőle a táskáját. A terheltek többször megütötték a sértettet, aki emiatt a földre esett, közben pedig lerángatták róla hátizsákját és azzal igyekeztek elmenekülni. A sértett azonban felállt, a két férfi után ment, próbálta értékeit visszaszerezni, de a terheltek ismételten, több alkalommal megütötték őt. Ezt követően a vádlottaknak sikerült elmenekülniük a megszerzett táskával, benne 20.000 forint készpénzzel, cigarettával és egyéb használati tárgyakkal.
A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A bíróság az elsőrendű vádlottat rablás bűntette miatt 4 év 4 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 5 év közügyektől eltiltásra, míg a másodrendű vádlottat 3 év börtön fokozatú szabadságvesztésére és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe mindkét vádlott vonatkozásában beismerő vallomásukat, a sértett irányába tanúsított megbánó magatartásukat, valamint a másodrendű vádlott büntetlen előélete is enyhítő körülmény volt. A két férfi terhére esett ugyanakkor a társtettesi elkövetés, az önhibából eredő ittasságuk és a hasonló bűncselekmények elszaporodottsága, továbbá elsőrendű vádlott vonatkozásában a büntetett előélet is súlyosító körülmény volt.
Az ítélettel szemben az elsőrendű vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be, míg a másodrendű vádlott vonatkozásában az ítélet jogerőre emelkedett.
Az eljárás befejezése várható.
Az eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat szíveskedjenek az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15 órájáig, illetve hétfői eljárási cselekmény esetén az azt megelőző pénteki munkanap 12 órájáig az mctsz.sajto@birosag.hu e-mail címen bejelenteni. Kérjük közöljék a médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is.