Nyereségvágyból, több ember sérelmére, részben a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete

Ügy tárgya
nyereségvágyból, több ember sérelmére, részben a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
4.B.18/2025.
Tárgyalás helyszíne
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4.
Tárgyaló
I/127.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Miskolci Törvényszék

Előkészítő ülést tart a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki egy miskolci ingatlanba betörve okozott egy házaspárnak életveszélyes sérülést.

A vádirat szerint a vádlott 2023. május 30-án az esti órákban a nyitott ajtón keresztül bement egy miskolci hétvégi ház pincéjébe azzal a céllal, hogy onnan valamit eltulajdonítson. Ekkor a házban tartózkodott a sértett és felesége is.

Egy idő múlva a nő lement a pincéhez azért, hogy bezárja. Mikor felkapcsolta a villanyt, észrevette a vádlottat, aki felkapott a földről egy vasrudat és azzal egyszer fejen ütötte a sértettet, aki ennek következtében a földre esett, majd még három ütést mért rá a terhelt.

Ezt követően a vádlott felment a ház teraszára, ahol a tolószékben ülő férfi tartózkodott, és őt is fejen ütötte a vasrúddal, minek következtében az kiesett a székből, és a földre zuhant.

Ekkor a vádlott bement a házba, magához vette a nő mobiltelefonját, majd az udvaron talált kerékpárral elmenekült a helyszínről.

A sértettek a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedtek el, és csak az időben elvégzett műtéti beavatkozás mentette meg életüket.

A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.

Az eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat szíveskedjenek az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15 órájáig, illetve hétfői eljárási cselekmény esetén az azt megelőző pénteki munkanap 12 órájáig az mctsz.sajto@birosag.hu e-mail címen bejelenteni. Kérjük közöljék a médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is.

Egyéb információ

dr. Becse Zsuzsanna

sajtótitkár

46/815-246 • 20/5242-132

mctsz.sajto@birosag.hu