Felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény
Tárgyalást tart a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa annak a férfinak az ügyében, aki járműbe történő beszállásra kényszerítette a sértettet, miközben a nála lévő tapétavágó kést az oldalához szorította.
Az elsőfokon eljárt Miskolci Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2023. július 19-én délután megjelent a sértett ongai lakóhelyén a nő autójában korábban okozott kár rendezése céljából. A sértett és a vádlott is beült a járműbe. A férfi felszólította a nőt, hogy induljon el Sajóhídvégre, ellenállását egy tapétavágó késsel igyekezett megtörni, amelyet oldalához tartva kényszerítette az indulásra.
Amikor az autóból kifogyott az üzemanyag, a terhelt megfenyegette a sértettet, hogy ne merjen szólni a segítségét felajánló járókelőnek. Később egy mentőautó érkezett a helyszínre, amelybe a nő hirtelen be tudott szállni, de a férfi öngyilkossággal fenyegetőzve kérte a mentősöket, hogy engedjék el a sértettet. Ez így is történt, majd a gyanúsított a közeli szántóföldre rángatta a nőt, miközben eldobta a tapétavágó kést. A cselekménynek a kiérkező rendőrök vetettek véget.
A bíróság a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, valamint ezzel halmazatban garázdaság vétségében, rongálás vétségében és személyi szabadság megsértésének bűntettében mondta ki bűnösnek és 7 év szabadságvesztésre ítélte, továbbá 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Az ítélettel szemben a vádlott és védője fellebbezett.
Az eljárás befejezése várható.
Az eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat szíveskedjenek az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15 órájáig, illetve hétfői eljárási cselekmény esetén az azt megelőző pénteki munkanap 12 órájáig az mctsz.sajto@birosag.hu e-mail címen bejelenteni. Kérjük közöljék a médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is.
dr. Majoros Tünde
sajtószóvivő
46/815-246 • 30/656-9050
mctsz.sajto@birosag.hu