Bűnügyi felügyelet alá került két fiatalkorú, akiket szexuális erőszakkal gyanúsítanak

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két fiatalkorú férfinak a bűnügyi felügyeletét, akik egy kiskorú sértettel végezhettek erőszakkal szexuális cselekményt.  

A nyomozás adatai szerint 2024. augusztus 29-én az esti órákban a 15 éves sértett hazafelé tartott Zádorfalva községben biciklijével, amikor leszólította őt három falubeli fiatal. A beszélgetés során a két gyanúsított megkérte a sértettet, hogy menjen velük, valamit mondani akarnak. A sértett elkezdte követni őket, és amint egy külterületi részhez értek, a két gyanúsított behúzta őt az út mellett található kétszintes elhagyatott pinceházba, ahol mindketten erőszakkal szexuális cselekményt végeztek vele, majd megfenyegették a sértettet, hogy erről senkinek se beszéljen.

A gyanúsítottak fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas szexuális erőszak bűntette minősített esetének a megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint olyan magas a cselekmény büntetési tétele, hogy emiatt a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől lehet tartani. Az is feltehető, hogy bizonyítási eszközök elrejtésével vagy a sértett és a tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárást megnehezítenék.

A bíróság mindezeket mérlegelve négy hónapra elrendelte a két fiatalkorú gyanúsított bűnügyi felügyeletét a mozgásukat nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával.

A végzés végleges.

Miskolc, 2024. szeptember 2.