Börtönbe megy a két férfi, akik kirabolták az értékeit mentei igyekvő sértettet

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a két férfinak az ügyében, akik az ittas sértettet többször bántalmazták és értékeit elvették.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak a miskolci Herman Ottó Múzeum előtti területen odamentek a sértett férfihoz, hogy korábbi elhatározásuknak megfelelően elvegyék tőle a táskáját. A terheltek többször megütötték a sértettet, aki emiatt a földre esett, közben pedig lerángatták róla hátizsákját és azzal igyekeztek elmenekülni. A sértett azonban felállt, a két férfi után ment, próbálta értékeit visszaszerezni, de a terheltek ismételten, több alkalommal megütötték őt. Ezt követően a vádlottaknak sikerült elmenekülniük a megszerzett táskával, benne 20.000 forint készpénzzel, cigarettával és egyéb használati tárgyakkal.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A bíróság az elsőrendű vádlottat rablás bűntette miatt 4 év 4 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 5 év közügyektől eltiltásra, míg a másodrendű vádlottat 3 év börtön fokozatú szabadságvesztésére és 3 év közügyektől eltiltásra  ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe mindkét vádlott vonatkozásában beismerő vallomásukat, a sértett irányába tanúsított megbánó magatartásukat, valamint a másodrendű vádlott büntetlen előélete is enyhítő körülmény volt. A két férfi terhére esett ugyanakkor a társtettesi elkövetés, az önhibából eredő ittasságuk és a hasonló bűncselekmények elszaporodottsága, továbbá elsőrendű vádlott vonatkozásában a büntetett előélet is súlyosító körülmény volt.

Az ítélettel szemben az elsőrendű vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be, míg a másodrendű vádlott vonatkozásában az ítélet jogerőre emelkedett. Az ügyész mindkét vádlott tekintetében három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

Miskolc, 2025. február 26.