Vonattal ütközött az autós - ítéletet hozott a bíróság
Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki személyautójával motorvonatnak ütközött.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2024. júliusában az egyik borsodi település belterületén közlekedett személygépjárművével, amiben utasokat is szállított. Az útját keresztező fény- és félsorompóval nem biztosított vasúti átjáróba anélkül haladt be, hogy figyelemmel lett volna a köz- és vasúti kereszteződés előtt kihelyezett „Vasúti átjáró kezdete” közúti közlekedési jelzőtábla jelzésére, és a vasúti átjáró előtt megállt volna és meggyőződött volna arról, hogy az átjáró felé közeledik-e bármely irányból vasúti jármű.
Az autó két utasa az álló járműből még az ütközést megelőzően kiugrott, mivel észlelték a gépjármű felé közlekedő vonatot. A mozdonyvezető előbb hangkürtöt használt, majd fékezett, amire a vasúti átjáróba már behaladt vádlott ugyan megállt, majd gépjárművét hátramenetbe kapcsolta, de a balesetet elkerülni már nem tudta, és a vonat jobb első része a személyautó elejének ütközött.
Az eset során személyi sérülés nem történt, azonban a vádlott a fenti cselekményével közvetlenül veszélyeztette a fenti vonaton szolgálatot teljesítő vonatszemélyzet, és az általuk szállított utasok, továbbá saját utasai életét és testi épségét is.
A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a járásbíróság gondatlanságból elkövetett közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétségében mondta ki bűnösnek, és 240.000 forint pénzbüntetésre, valamint 1 év „B” kategóriájú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a terhelt büntetlen előéletét, beismerő vallomását, kifogástalan közlekedési múltját, valamint nyugdíj közeli életkorát, míg súlyosító körülményt a bíróság nem tárt fel.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség, a vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.
Miskolc, 2025. április 15.