Letartóztatásban az unokáját molesztáló nő
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki fiú unokáját molesztálta.
A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett nagyszüleinek élettársi kapcsolata megszakadt, ezért a terhelt elköltözött a borsodi településen lévő lakásukból. A kiskorú sértett gyermekotthonban került elhelyezésre, azonban onnan rendszeresen megszökött, ilyen alkalmakkor nagyapja otthonába ment.
2024 májusában az akkor tízéves sértett éppen nagyapjánál tartózkodott, ahol a kisfiú kérésére jelen volt nagyanyja is. A hajnali órákban a gyanúsított odament az alvó sértett ágyához, lehúzta nadrágját, majd molesztálni kezdte. E tevékenységével akkor sem hagyott fel, mikor a sértett tiltakozását fejezte ki, sőt, ideges lett és veréssel fenyegette meg a gyermeket arra az esetre, ha nem hagyja magát. A zajokra felébredő nagyapa – miután megbizonyosodott róla, mi is történik – rendőri intézkedést kért és a hivatalos személyek kiérkezéséig visszatartotta a gyanúsítottat. A rendőrök a szökésben lévő fiút visszavitték a gyermekotthonba.
A fenti esetet megelőzően – a nagyapa távollétében – a gyanúsított már megvalósított hasonló cselekményt a sértett tiltakozása ellenére, melynek az vetett véget, hogy a sértett is veréssel fenyegette meg nagyanyját.
A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal, illetve élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntettének megállapítására.
A gyanúsítás alapját képező bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, melyet a törvény 10-20 évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni. A bíróság álláspontja szerint a büntetési tétel nagysága önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, melyet az asszony személyi-, vagyoni körülményei sem ellensúlyoznak. Nem zárható ki továbbá, hogy a gyanúsított a sértettet, tanúkat jogellenesen befolyásolná, megfélemlítené, ezáltal veszélyeztetve a bizonyítást.
A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.
Miskolc, 2025. május 30.