2024/38. hét - különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette és más bűncselekmény
A II. rendű és a IV. rendű vádlottak a Fejér Megyei Ügyvédi Kamaránál bejegyzett ügyvédek voltak, akik bűncselekmények elkövetése céljából – az I. rendű és II. rendű, illetve a VI. rendű vádlottak rábírására névleges ügyvezetőkkel létrehozott – fiktív cégek alapításában, név-változtatásában, illetve ezek előkészítésében ügyvédként vettek részt.
Az I. rendű és a II. rendű vádlottak a 2020 nyarától 2021. június 8. napján foganatosított elfogásukig terjedő, közel egy éves időszakban – a III. rendű, a IV. rendű, az V. rendű, a VI. rendű, a VII. rendű és a VIII. rendű vádlottak bevonásával – illegális tevékenységből, ún. „számlaeltérítéses” csalásból eredő pénzösszegek megszerzésében vettek részt. Az I. rendű vádlott és a vele közvetlen kapcsolatban lévő II. rendű vádlott közösen határozták meg, hogy a csalás folytán érkezett pénzt eredetleplezési céllal milyen fiktív jogcímeken, milyen további számlákra utalják át, vagy készpénzfelvételre kerüljön sor.
A bíróság az ügyben tárgyalást tart.
dr. Laczkó Henriett
sajtószóvivő
06-30/237-5069
sajto_veszprem@birosag.hu