2024/38. hét - életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Ügy tárgya
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
10.B.12/2024.
Tárgyalás helyszíne
Veszprémi Törvényszék
Tárgyaló
fsz. 2. tárgyalóterem
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Veszprémi Törvényszék

A vádlott 2023. március 26-án éjfél után baráti társasággal érkezett egy balatonfüredi szórakozóhelyre, amikor a sértett a barátjával már egy ideje a szórakozóhelyen italozott. A sértett az este folyamán elfogyasztott alkoholtól erősen ittas állapotba került, ezért a pultos nem szolgálta ki, majd amikor barátjával kimentek cigarettázni a teraszra, a szórakozóhely biztonsági őre nem engedte vissza őket az épületbe, ezért a sértett trágár szavakkal szidalmazni kezdte őt. A biztonsági őr ekkor megkérte a sértett barátját, hogy a sértettet vigye haza, aki hajnalban elvezette a sértettet a helyszínről. Körülbelül 15 perccel később a sértett egyedül visszatért a szórakozóhelyhez, a biztonsági őr azonban nem engedte vissza az épületbe. Emiatt a sértett vitatkozni kezdett vele, amelynek fültanúja volt a teraszon dohányzó vádlott is. A sértett ingerülten azzal fenyegetőzött, hogy bezáratja a szórakozóhelyet, mire a biztonsági őrtől mintegy másfél méterre álló vádlott indulatosan odalépett a sértetthez és a mellkasánál meglökte, majd ököllel, egy oldalról indított ún. horog mozdulattal a sértett arcát megütötte. A sértett az ütés ereje, valamint ittassága miatt egyensúlyát vesztve hanyatt esett, fejét a terasz betonlappal burkolt aljzatába ütötte és azonnal eszméletét vesztette, így a vádlott újabb ütése már nem érte el őt. A vádlott, látva, hogy a sértett mozdulatlan állapotban fekszik, azonnal megkezdte az elsősegélynyújtást, amit a mentők kiérkezéséig nem hagyott abba. A sértett a vádlott által történt bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett, a halálos eredményt az időben érkező szakszerű orvosi segítség hárította el. A koponya, koponyaűri sérülések következtében a sértettnél súlyos egészségromlás következett be. A vádlott nyilvánvalóan felismerte, hogy a sértett arcának kis-közepes erővel, ököllel történő megütésével testi sérülést okoz, amellyel ok-okozati összefüggésben a sértett életveszélyes állapotba került. A vádlottnak a sértett ittassága, így védekezésre való korlátozottsága és bizonytalan egyensúlyi helyzete folytán reálisan számolnia kellett volna azzal, hogy magatartásának a következménye a sértett elesése miatt esetlegesen olyan súlyos sérülés lesz, amely a halál bekövetkezéséhez is vezethet, s ennek az eredménynek az előrelátását kizárólag az akadályozta, hogy a kellő figyelmet és körültekintést elmulasztva, dühindulati állapotban cselekedett.

Egyéb információ

A bíróság az ügyben tárgyalást tart. 

dr. Laczkó Henriett
sajtószóvivő
06-30/237-5069
sajto_veszprem@birosag.hu