2025/7. hét - életveszélyt okozó testi sértés bűntette
A vádlott és a sértett régóta ismerősök, évekkel korábban együtt bokszoltak. A vádlott 2023. december elején a barátnőjével közös fotót posztolt egy közösségi oldalon, ami egy edzőteremben készült. A sértett a képre kommentként azt írta, hogy „ha majd megunod ezt a gépet, akkor légy szíves add kölcsön!”. A vádlott úgy gondolta, hogy a sértett a kommentben a barátnőjére célzott, megharagudott rá és visszaírta a sértettnek, hogy szeretné vele megbeszélni a történteket.
2023. december 31-én éjfél körül a vádlott megjelent egy ajkai kávézóban tartott szilveszteri rendezvényen. A vádlott a pultnál beszélgetett, amikor 2024. január 1-jén 1 óra 29 perc körüli időpontban az ittas állapotban lévő sértett baráti társaságával szintén megjelent a szórakozóhelyen. A sértett meglátva a pultnál lévő vádlottat, odament hozzá, hogy kezet fogjon vele, azonban a vádlott kézfogás helyett a sértett feje felé ütött, ami nem érte a sértettet, mert hátralépett, majd támadást folytatva elindult a sértett felé, hogy ismét megüsse, mire a védekező sértett és a vádlott között dulakodás alakult ki. A vádlottat a biztonsági őrök fogták le, melyet követően egyikük a sértettet kikísérte a helyiségből. Miután a sértett távozott, a másik biztonsági őr a vádlottat is kikísérte az épület teraszára. Ekkor a vádlott a távolodó sértettet szidalmazni kezdte, majd utána szaladt, mire a sértett is megindult a vádlott irányába. Miután a vádlott a szórakozóhelytől mintegy 20 méterre lévő füves területen összetalálkozott a sértettel, a vádlott újból rátámadt a sértettre, mire a védekező sértett és a vádlott között ismét dulakodás alakult ki, mely során már kölcsönösen ököllel ütötték egymás fejét és testét. A verekedés közben a vádlott és a sértett elesett és a lejtős részen lecsúszott egy mintegy 2 méteres árokba. Ekkor három személy odafutott a verekedőkhöz és szétválasztották őket. A sértett ezt követően otthonába távozott.
A sértett hazatérését követően fejfájásra panaszkodott, ezért még aznap orvosi ellátásra jelentkezett az ajkai kórházban, ahol az elvégzett elsődleges orvosi vizsgálatok alapján koponyaűri vérzés miatt a sebészeti osztályra felvették, állapotát megfigyelték, majd 2024. január 11-én otthonába bocsátották.
Ezt követően a sértett állapota rosszabbodott, 2024. január 17-én otthonában rosszul lett, fájt a feje, ezért mentővel kórházba szállították, majd az idegsebészeti osztályon
megműtötték.
A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túli, ténylegesen 3-4 hónap gyógytartamú sérüléseket szenvedett. A sértett koponyaűri vérzése életveszélyes állapotot eredményezett, a sérülés közvetett módon megteremtette a halálos eredmény bekövetkezésének a lehetőségét, ami a szakszerű orvosi ellátás miatt maradt el.
A vádlott – a bokszoló múltjára tekintettel – nyilvánvalóan felismerte, hogy az ittas állapotban lévő sértett arcának közepes erővel, ököllel történő többszöri megütésével súlyos, akár életveszélyes sérülést okoz, melynek bekövetkezése iránt közömbös volt. A sértett fejsérülésével ok-okozati összefüggésben került életveszélyes állapotba.
A vádlott sérüléseivel orvoshoz nem ment, azokról látlelet nem készült.
A bíróság az ügyben előkészítő ülést tart.
Információ:
dr. Laczkó Henriett
sajtószóvivő
06-30/237-5069
sajto_veszprem@birosag.hu