2025/12. hét - emberölés előkészületének bűntette

Ügy tárgya
Emberölés előkészületének bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
10.B.80/2023.
Tárgyalás helyszíne
Veszprémi Törvényszék
Tárgyaló
101. tárgyalóterem
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Veszprémi Törvényszék

A vádlott felesége és a vádlott barátja között szerelmi kapcsolat alakult ki, amelyről a vádlott 2022 augusztusában szerzett tudomást. Ekkor a felesége közölte a vádlottal, hogy el akar válni tőle, amely miatt az ittas állapotban lévő vádlott őrjöngeni kezdett, egy fejszével a garázs berendezési tárgyait és ajtaját megrongálta, és azt kiabálta, hogy „Égni fog a ház!”. Ezt követően a vádlott a fejszét eldobta, a sértettre támadt, aki az ütések elől elhajolt. Mivel a vádlott támadása többször megismétlődött, a sértett a feleség felhívására a házból távozott. A vádlott másnap a feleségével együtt felkereste a sértettet a házánál, ahol a vádlott a sértett édesanyjával közölte, hogy a fia tönkre tette a családot és elválnak. Miután a vádlott a feleségével együtt távozott, a vádlott a sértett édesanyja által kezdeményezett telefonhívás során is megerősítette azon elhatározását, hogy a fiával fennálló konfliktusa miatt a házat is fel fogja gyújtani. Ugyan a vádlottat nagyon megviselte, hogy a felesége megcsalta a barátjával, ennek ellenére megbeszélte feleségével, hogy folytatják a kapcsolatukat. Bár a feleség válni akart, azonban nem mert lépéseket tenni a vádlott öngyilkossági fenyegetései miatt.
A folyamatosan féltékenykedő vádlott telefonon azzal hívta fel a sértettet, hogy elköltözött otthonról, elmehet a feleségéhez mert ha ezt fél órán belül nem teszi meg, akkor szétveri a barátja fejét. A sértett komolyan vette a vádlott fenyegetését és a családi házához ment.
A sértett személygépkocsija mögött álló kisteherautóból a vádlott kiszállt, és a személygépkocsijában ülő sértetthez ment. A személygépkocsi lehúzott ablakán keresztül ököllel a sértett arca felé ütött, azonban a sértett a fejét elhúzta. Ezt követően a vádlott a sértettet ruhájánál fogva megpróbálta kirángatni a személygépkocsiból, aki abból kiszállt. A vádlott a sértett pólóját elszakította és a házának udvarára a sértettet behúzta, miközben próbálta őt megütni és megrúgni. A vádlott a sértettel dulakodva a teraszig eljutott, amikor a vádlott egy műanyag széket felkapott és azt a sértetthez vágta. A vádlott a sértettet közben szidalmazta és azzal fenyegette, hogy: „Meghalsz!”. A további bántalmazást a tanú akadályozta meg azzal, hogy édesapját, a vádlottat lefogta. A sértett a személygépkocsijával a helyszínről távozott. A sértett könnyű testi sértés vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő. A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A vádlott 2022. augusztus 29-én személygépkocsival azzal a szándékkal távozott otthonról, hogy a sértett családi házát felgyújtsa, és az onnan menekülő embereket vascsővel agyonüsse. A vádlott a cselekménye végrehajtásához egy 5 literes, benzinnel megtöltött, műanyag benzineskannát, valamint egy horganyzott vascsövet a személygépkocsijában el is helyezett, és indulás előtt közölte feleségével, hogy elmegy és felgyújtja a sértett házát, kiirtja a családját.
A vádlott a sértett családi házához ment, ahol a házban a sértett édesanyja tartózkodott. A feleség telefonon értesítette a sértettet, aki ezért a lakóhelyére nem mert visszamenni.
A vádlott a ház felgyújtásával tervezett emberölésre irányuló szándékának végrehajtását azért nem kezdte meg, mert a balatonalmádi családi ház melletti építkezésen munkások dolgoztak. A vádlott fenti cselekményével a sértettek életének kioltásához szükséges előkészületet megtette, amelynek végrehajtását rajta kívülálló ok miatt nem tudta megkezdeni.

A vádlott 2022. szeptember 7-én ittas állapotban a féltékenysége miatt veszekedett feleségével. A vádlott el akart költözni, amelyhez segítségül a fiát hívta, aki a házhoz ment. A vádlott és a felesége a ház teraszán veszekedtek, majd a vádlott bement a házba, magához vett egy tapétavágó kést, kiment a teraszra és azzal fenyegetőzött, hogy elvágja a saját nyakát. A feleség erre azt válaszolta, hogy: „Én hibáztam, ne a saját nyakadat vágd el, hanem az enyémet!”. Ekkor a vádlott a kést, annak élével a felesége nyakának első részéhez nyomta, azonban a fia a vádlott kezéből kikapta a kést, és annak kiálló pengéjét a terasz falazatához ütve eltörte. Ezt követően a vádlott azzal a szándékkal, hogy a házát felgyújtsa, a garázsból egy 5 literes benzineskannával benzint hozott elő, amelyet a tanú a vádlottól elvett és visszavitt a garázsba, majd a tanú a helyszínről eltávozott.
A vádlott ismételten a garázsba ment, ahol a benzinnel megtöltött műanyag kannát magához vette és visszament a teraszra, és mintegy 1 liter benzint a terasz járólapjára, valamint az ott elhelyezett szőnyegre kilocsolt. A vádlott a kannát kéznyújtásnyira egy farakáson helyezte el. A vádlott a feleségével közölte, hogy felgyújtja a házat, és együtt fognak meghalni. A vádlott a kilocsolt benzin fölött, a benzingőzben cigarettázott és a cigaretta hamuját a kilocsolt benzinbe szórta.
A teraszon elhelyezett benzinnel locsolt szőnyeg, a terasz fából készült tartó és födémszerkezete, a terasz melletti farakás, valamint a terasz előtt álló személygépkocsi felgyújtásának lehetőségét a feleség a terasz ablakán keresztül észlelte. A feleség megijedt és a rendőrséget hívta fel segítségkérés céljából. Mivel a vádlott a telefonhívást hallotta és kijelentette, ha a rendőrök kijönnek, abban a pillanatban begyújtja a benzint, a feleség a házból az ablakon keresztül az utcára menekült. A helyszínre érkező rendőrök a vádlottat őrizetbe vették.
A vádlott személyiségzavarban szenved.

Egyéb információ

A bíróság az ügyben tárgyalást tart.

Információ:
dr. Laczkó Henriett
sajtószóvivő
06-30/237-5069
sajto_veszprem@birosag.hu