Elítélte a bíróság a kábítószer-kereskedelem valamennyi vádlottját
A Veszprémi Törvényszék nemrég hozott ítéletével lezárult a büntetőeljárás I. fokon a kiterjedt kábítószer-kereskedelmi ügy IV., V. és VI. rendű vádlottjára is.
A IV. rendű vádlottat a bíróság 3 év börtönbüntetésre, 4 év közügyek gyakorlásától eltiltásra és 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte, míg az V. rendű vádlottal szemben 2 év – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést és 300.000 forint pénzbüntetést szabott ki, a VI. rendű vádlottat pedig 6 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte, továbbá kötelezte őket az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
Az eljárás korábbi szakaszában, az előkészítő ülésen született döntés az ügy többi vádlottjára; ők valamennyien a vádirattal egyezően ismerték el a bűnösségüket és lemondtak a tárgyalásól, a döntés az ő vonatkozásukban jogerőre emelkedett. Az ügy I., II. és III. rendű vádlottja már jogerős szabadságvesztés büntetésüket töltik; az I. rendűt 8 év fegyházbüntetésre, 8 év közügyektől eltiltásra és 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság, a II. rendűvel szemben 5 év fegyházbüntetést, 6 év közügyektől eltiltást és 150.000 forint pénzbüntetést, a III. rendű vonatkozásában 3 év börtönbüntetést, 3 év közügyek gyakorlásától eltiltást és 100.000 forint pénzbüntetést szabott ki. Az ügy VII. és VIII. rendű vádlottjait 1-1 év, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság, míg a IX. rendű vádlottal szemben 300.000 forint pénzbüntetést szabott ki.
A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott közeli barátaival, a II. rendű és a III. rendű vádlottakkal 2017-ben kezdett el kábítószert fogyasztani, melyre rendszerint egy veszprémi lakásban került sor. Az I. rendű, a II. rendű és a III. rendű vádlottak kezdetben csak alkalmanként fogyasztottak kábítószert, amit mindenki magának saját forrásából szerzett be. Az I. rendű vádlott 2019 márciusától kapcsolódott be a kábítószer-kereskedelembe azzal a szándékkal, hogy abból fedezze saját fogyasztását, oly módon, hogy az ismeretlen kilétű személytől átvett marihuánát ismerősei körében tovább értékesítette, és a befolyt pénzért cserébe speedet kapott, amit akkor már napi szinten fogyasztott. 2020 márciusától az I. rendű vádlott a marihuána mellett már speedet is értékesített a II. rendű és a III. rendű vádlottak közreműködésével, mely tevékenységből rendszeres jövedelemre is szert tett. A vásárlók rendszerint konspirált telefonbeszélgetések és üzenetváltások során – a kábítószert többféleképpen, nagyrészt „kávé”, „búza” néven megjelölve – közölték az I. rendű vádlottal, hogy milyen típusú és mennyiségű kábítószerre van szükségük, az átadásra pedig többnyire I. rendű vádlott veszprémi lakásán került sor.
A II. rendű vádlott – annak érdekében, hogy az I. rendű vádlottnál a kábítószerrel történő kereskedése révén kialakult vásárlói kör ne keltsen feltűnést, – 2020 márciusától bekapcsolódott a kábítószer terjesztésébe oly módon, hogy az I. rendű vádlottól közvetlenül, illetve a III. rendű vádlott közvetítésével átvett, mintegy 100 gramm amfetamint továbbértékesítette. A II. rendű és a III. rendű vádlottak az értékesítésre szánt kábítószerből kisebb mennyiséget rendszeresen visszatartottak saját fogyasztásra, illetve haszonszerzés céljából továbbértékesítésre. Az I. rendű vádlottól átvett kábítószer kimérését és elosztását rendszerint a II. rendű és a III. rendű vádlottak veszprémi lakásán közösen végezték el.
A IV. rendű és az V. rendű vádlottak 2020 októberében ismerték meg egymást, innentől 2021. elejéig heti rendszerességgel, legalább 12 alkalommal az V. rendű vádlott faházában, illetve lakásán baráti összejöveteleket tartott, melyen az V. rendű és a IV. rendű vádlottakon kívül a IX. rendű vádlott, valamint több fiatalkorú személy is részt vett. Ezen alkalmakkor a társaság tagjai rendszerint – fejenként 1-2 gramm – speedet, néhány esetben ismeretlen mennyiségben metamfetamin tartalmú kábítószert fogyasztottak együtt. A kábítószert a közösen beadott pénzből a IV. rendű vádlott többnyire az I. rendű vádlottól szerezte be. A IV. rendű vádlott több olyan alkalommal, amikor nem tudott megjelenni a társaságban, az V. rendű vádlottal küldte el az általa beszerzett kábítószert, amit az V. rendű vádlott a társaságban szétosztott.
A fenti időszakban a IV. rendű vádlott az I. rendű vádlottól legkevesebb 32 gramm, továbbá más forrásból legkevesebb 42 gramm kábítószert szerzett be, amelynek egy részét tovább is értékesítette.
Az I. és a II. rendű vádlottak több alkalommal értékesítettek kábítószert a VI. rendű vádlott részére, míg a II. rendű vádlott egy alkalommal a VII. rendű vádlott részére, míg több alkalommal a VIII. rendű vádlott részére értékesített speed port.
Az ítélettel szemben az ügyészség, valamint az V. rendű vádlott és védője 3 munkanap gondolkodási időt tartott fenn, a IV. rendű vádlott és védője fellebbezést jelentettek be, míg a VI. rendű vádlott és védője azt tudomásul vették. Másodfokon a Győri Ítélőtábla jár el az ügyben.
Veszprém, 2024. március 28.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály