Börtönbüntetésre ítélte a bíróság az életveszélyes sérülést okozó vádlottat

A Veszprémi Törvényszék három év börtönbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt a 22 éves, ózdi származású, Balatonfüreden élő férfit, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettében talált bűnösnek. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követően szabadulhat.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2023. március 26-án éjfél után baráti társasággal érkezett egy balatonfüredi szórakozóhelyre, amikor a sértett a barátjával már egy ideje a szórakozóhelyen italozott. A sértett az este folyamán elfogyasztott alkoholtól erősen ittas állapotba került, ezért a pultos nem szolgálta ki, majd amikor barátjával kimentek cigarettázni a teraszra, a szórakozóhely biztonsági őre nem engedte vissza őket az épületbe, ezért a sértett trágár szavakkal szidalmazni kezdte őt. A biztonsági őr ekkor megkérte a sértett barátját, hogy a sértettet vigye haza, aki hajnalban elvezette a sértettet a helyszínről. Ezt követően a sértett egyedül visszatért a szórakozóhelyhez, a biztonsági őr azonban nem engedte vissza az épületbe. Emiatt a sértett vitatkozni kezdett vele, amelynek fültanúja volt a teraszon dohányzó vádlott is. A vitában a sértett hangulata és belátása hullámzó volt. A sértett a biztonsági őrrel többször kezet rázott, miközben elindult a bejárat közeléből az utca irányába, a padok között, mindeközben azonban ingerülten azzal fenyegetőzött, hogy bezáratja a szórakozóhelyet. Erre a biztonsági őrtől mintegy másfél méterre álló vádlott indulatosan odalépett a sértetthez és a mellkasánál meglökte, majd ököllel, egy oldalról indított ún. horog mozdulattal a sértett arcát megütötte. A sértett az ütés ereje, valamint ittasága miatt egyensúlyát vesztve hanyatt esett, fejét a terasz betonlappal burkolt aljzatába ütötte és azonnal eszméletét vesztette, így a vádlott újabb ütése már nem érte el őt. A vádlott, látva, hogy a sértett mozdulatlan állapotban fekszik, azonnal megkezdte az elsősegélynyújtást, amit a mentők kiérkezéséig nem hagyott abba. A sértett a vádlott által történt bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett, a halálos eredményt az időben érkező szakszerű orvosi segítség hárította el. A koponya- és koponyaűri sérülések következtében a sértettnél súlyos egészségromlás (epilepszia, továbbá tudatzavarral, nyugtalansággal, dezorientáltsággal, agresszivitással jellemezhető pszicho-organikus tünetegyüttes) alakult ki.

A vádlott a terhére rótt bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen ugyan beismerte – a bűnösségére is kiterjedően –, vitatta azonban a vádiratban foglalt tényállást, ezért nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. A vádlott azt sérelmezte, hogy a vádirati tényállás nem tartalmazta azon, a sértett részéről állítása szerint elhangzott, őt becsmérlő kijelentést, amely őt a sértett bántalmazására indította. A bizonyítási eljárás eredményeképpen ítéletében a bíróság megállapította, hogy a sértett részéről az eseménysor folyamán valamikor elhangzott az „anyád!” kifejezés mint szidalmazás, azt azonban nem lehetett megállapítani, hogy kifejezetten a vádlott irányába tett volna ilyen kijelentést, továbbá azt sem, hogy mindez a vádlott által elkövetett bántalmazást megelőzően történt volna, vagy csak a sérülést követően jelentkező pszichés zavar során mondott ilyet a sértett. Azt a vádlott is beismerte, egy ilyen szitkozódás még akkor sem jogosította volna fel őt a bántalmazásra, ha megállapítható lett volna, hogy közvetlenül az ütést megelőzően mondott ilyet a sértett a vádlottnak. Az ítélet indokolásában a bíróság hangsúlyozta: más olyan dolgot sem tett a sértett, ami alapul szolgálhatott volna arra, hogy a vádlott bántalmazza őt.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védője részben eltérő ítéleti tényállás megállapítása, illetőleg a kiszabott büntetés enyhítése iránt fellebbezést jelentek be, így az ítélet nem jogerős; másodfokon a Győri Ítélőtábla jár el.

Veszprém, 2024. október 14.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály