Közérdekű munka és járművezetéstől eltiltás az ittasan balesetező férfinak

A Tapolcai Járásbíróság 240 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, továbbá két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől azt az 58 éves veszprémi férfit, akivel szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A vádlott 2023. október 10-én napközben, otthonában nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, ezt követően, a késő délutáni órákban beült a személygépkocsijába, hogy azzal Veszprém belterületén közlekedjen. Eközben egy kereszteződésénél a vádlott az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget a szabályosan közlekedő, kettő utast szállító személygépkocsi sofőrjének, melynek következtében a sértett személygépkocsija az elejével a vádlott által vezetett személygépkocsi oldalának ütközött.

A baleset során a sértett autójában utazó nő, illetve a vádlott 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek, a személygépjárművekben anyagi kár keletkezett.

A helyszíni intézkedés során megállapítást nyert, hogy a vádlott ittas állapotban közlekedett.

Az ítélettel szemben az ügyész jelentett be fellebbezést, így a döntés nem jogerős, másodfokon a Veszprémi Törvényszék jár el.

Veszprém, 2024. november 21.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály