Felfüggesztett börtönbüntetés és közérdekű munka az ismerősüket súlyosan bántalmazó anya-lánya párosnak
Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésében az ügy I. rendű vádlottját társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt 9 hónap – végrehajtásában 1 év 3 hónap próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta, míg lányával, a II. rendű vádlottal szemben társtettesként elkövetett könnyű testi sértés és garázdaság vétsége miatt 140 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.
A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott a sógorának élettársával, a sértettel haragos viszonyban van.
Az I. rendű vádlott és a lánya, a II. rendű vádlott 2024. március 25-én délelőtt az ajkai autóbusz pályaudvaron meglátta az I. rendű vádlott sógorának társaságában a sértettet. Az I. rendű vádlott odament a nőhöz, köszönt neki, és minden indok nélkül megtépte a haját, a hajánál fogva a föld felé húzta, amikor sógora közbelépett és elhúzta az I. rendű vádlottat a sértettől.
Az I. rendű vádlott rövid idő elteltével odafutott a sértetthez, akit a hajánál fogva ismét cibálni és rángatni kezdett, és azt ordította neki, hogy „annyiszor foglak megverni, ahányszor látlak”. Ekkor az I. rendű vádlottat sikerült sógorának szétválasztania a sértettől, azonban miközben a sértett hátrált, az I. rendű vádlott ment utána, és folyamatosan támadólag lépett fel a sértettel szemben, de sógora az I. rendű vádlott és a sértett közé állt. Ekkor a II. rendű vádlott is odafutott a sértetthez, megragadta a haját, cibálni kezdte, és a föld felé húzta. A II. rendű vádlott szorításából szabadulni akart a sértett, ezért közöttük dulakodás alakult ki. Eközben az I. rendű vádlott ököllel többször tarkón ütötte a sértettet, majd hátra feszítette a nő hüvelykujját, miközben a II. rendű vádlott továbbra is cibálta őt a hajánál fogva.
Az I. rendű vádlott a dulakodás során szájba rúgta a sértettet.
A fentieket követően a vádlottak abbahagyták a sértett bántalmazását, az I. rendű vádlott felszállt a buszra és távozott. A vádlottak bántalmazása következtében a sértett kisfokú agyrázkódást és a nyaki gerinc rándulását szenvedte el, amely sérülések 8 napon belül gyógyulnak. A sértett a sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő. Az I. rendű vádlott bántalmazása következtében a fentieken túl a sértett a hüvelykujjának alapperctörését szenvedte el, amely sérülés 8 napon túl gyógyul.
A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.
A vádlottak elismerték és megbánták a bűncselekmények elkövetését. A büntetővégzés jogerős.
Veszprém, 2025. január 23.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály