Börtönbüntetésre ítélte és eltiltotta a közügyek gyakorlásától a bíróság a késelő nőt
Az Ajkai Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletével bűnösnek mondta ki súlyos testi sértés bűntettének kísérletében azt a 44 éves keszthelyi nőt, aki késsel támadt élettársára.
A bíróság a vádlottat egy év három hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült 84.536 forint bűnügyi költség megfizetésére.
A bíróság által megállapított tényállás szerint vádlott és a sértett élettársak voltak, a vádlott azonban megcsalta a sértettet, ezért kapcsolatuk megromlott, gyakoriak voltak közöttük a veszekedések.
Az ittas állapotban lévő vádlott 2024. május 24-én a sértett tartózkodási helyéül szolgáló ajkai lakásban tartózkodott, ahova megérkezett az ugyancsak ittas állapotban lévő sértett is.
A vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, melynek során a férfi távozásra szólította fel a vádlottat, azt kiabálta neki, hogy menjen a szeretőjéhez, illetve, hogy takarodjon.
A vádlott ideges lett, a konyhapultról kezébe vett egy 20 cm pengehosszúságú konyhakést, majd szidalmakat kiabálva a tőle hátrálva távolodó férfi után ment. A vádlott a kést a füle mellé emelve hangosan kiabálva azt mondogatta, hogy „most megkapod csicskaveréb”, majd a késsel megszúrta a sértett feje mellé emelt karját, ezután pedig a sértett füle mögötti területet, majd letette a kést.
A vádlott bántalmazása következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban figyelemmel a bántalmazás módjára, a bántalmazás eszközére és a támadott testtájékra, a vádlott cselekménye alkalmas volt arra, hogy a sértettnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozzon, amely súlyosabb sérülés a sértett védekezése miatt maradt el.
A vádlott a terhére rótt testi sértés bűntettét érintően az előkészítő ülésen a bűnösségét a váddal egyezően beismerve lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság pedig elfogadta a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát, és a büntetést a beismerés esetére előterjesztett, ún. „mértékes” ügyészi indítvány keretein belül állapította meg.
Az ítélet jogerős.
Veszprém, 2025. február 5.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály