Letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság az engedély nélkül elvitt járművel ittasan szabálytalankodva többeknek súlyos sérülést okozó vádlottat
Az Ajkai Járásbíróság bűnösnek mondta ki súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettében és jármű önkényes elvételének bűntettében azt a 49 éves férfit, aki az őt alkalmazó cég használatába adott autóval, engedély nélkül és ittasan több személynek súlyos sérüléseket okozott.
A bíróság a vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, 2 évre pedig a közügyek gyakorlásától. Kötelezte továbbá a bíróság a férfit az eljárás során felmerült 156.969 forint bűnügyi költség megfizetésére.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2023. október 25-én a kora esti órákban a vádlott munkáltatója részére mint a tulajdonos társaság alvállalkozója részére munkavégzési céllal használatba adott gépkocsi indítókulcsát engedély nélkül elvette és a járművet magáncélú használatra elvitte azért, hogy azzal ismerőséhez közlekedjen. Ennek során a 8-as számú főúton Veszprém felől Ajka irányába ittas állapotban, érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett az általa vezetett gépjárművel. A jármű jobb első ülésén egy nő foglalt helyet, aki a biztonsági övét nem használta. A cselekmény idején borult időjárás volt, esti-szürkületi fényviszonyok uralkodtak, az úttest nedves felületű volt, a forgalom intenzitása erős volt.
Haladása során a vádlott útfelújítási munkaterülethez érkezett, ahol az úttest vádlott menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávja lezárásra került, a forgalmat kihelyezett fényjelző készülék szabályozta. A vádlott azonban a forgalomirányító készülék piros jelzését figyelmen kívül hagyva nem állt meg, hanem behajtott a menetiránya szerinti bal forgalmi sávba, ahol járművével nekiütközött a vele szemben érkező, előle jobb oldali irányban kitérni szándékozó személygépkocsinak. A vádlott ezt követően tovább haladva járművével nekiütközött a vele szemben érkező másik személygépkocsinak is.
A balesetben a vádlott járművének jobb első ülésén utazó sértett csigolyatörésben, agyzúzódásban, kézközépcsont törésben és kisujj törésében megnyilvánuló, mintegy 4 hónap alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett el. A második ütközéssel érintett jármű sofőrje kulcscsonttörésben és további zúzódásokban megnyilvánuló, mintegy 60 nap alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A vádlottal szemben a helyszínen lég-alkoholmérő készüléket alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért őt vér mintavétel céljából előállították.
A vádlott a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a bíróság a tényállást a vádirattal egyezően állapította meg. A bíróság a büntetést a beismerés esetére előterjesztett, ún. „mértékes” ügyészi indítvány keretein belül állapította meg.
Az ítélet jogerős.
Veszprém, 2025. február 20.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály