Detailed search

A tényállás szerint az elsőrendű vádlott nő és az élettársa -a másodrendű vádlott- 2019 októberében egy vendégházban béreltek szobát, ahol csatlakozott hozzájuk a harmadrendű vádlott is. Egy közös beszélgetés során az elsőrendű vádlott felvetette, hogy nincs elég pénzük, ezért „ki kellene zsebelni valakit”.

Az Esztergomi Járásbíróság állatkínzás bűntette miatt indult ügyben hozott büntetővégzést azzal a nővel szemben, aki hónapokig szűk állatszállító boxokban tartotta a rábízott állatokat, ellátásukról nem megfelelően gondoskodott. 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 51 éves férfinak, aki a Szurdokpüspökiben található lakásán több mint 55 kg kábítószert tartott.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. február 3-án tartott tárgyaláson, rablás bűntette ügyében hozott ítéletet egy férfivel szemben.

A Salgótarjáni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki egy 25 éves salgótarjáni férfival szemben csalás bűntette miatt.

A tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt H. M. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak a vádlott enyhítésért bejelentett fellebbezését. A Balassagyarmati Törvényszék elsőfokú ítéletét csak annyiban változtatta meg, hogy a vádlottat kötelezte a bűnügyi költség egészének megfizetésére, valamint pontosította a közügyektől eltiltásra, a feltételes szabadságra és az előzetes fogvatartás beszámítására vonatkozó rendelkezéseket. A letartóztatásban lévő H. M. terhelten 2021.

Pályázási határidő

Pályázat a Budai Központi Kerületi Bíróság egy büntető ügyszakos csoportvezető bírói (546. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.
A pályázat elbírálásánál – a tényleges működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A lopás vétsége és a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében 1 év – 3 évre felfüggesztett – fogházbüntetést szabott ki és 3 évre eltiltotta a villanyszerelői foglalkozástól azt a férfit, aki lakóhelyén engedély nélküli és szabálytalan rákötéssel vételezte az áramot. A bíróság a vádlottal szemben 255.717 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. április 27-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki folyamatosan bántalmazta, fenyegette élettársát egy Hajdú-Bihar megyei településen.
A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettében, ezért őt 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A férfi a büntetés kétharmad részének kitöltését követően feltételes szabadságra bocsátható.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. október 5-én tartott ülésen, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte egy fiatalkorú és két felnőttkorú férfi letartóztatását. A végzést az ügyész és az egyik felnőttkorú férfi tudomásul vette, a fiatalkorú gyanúsított és a másik felnőttkorú férfi a védőkkel együtt fellebbezést jelentett be.

Előkészítő ülésen hirdetett ítéletet a Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2022. szeptember 15-én annak a vádlottnak az ügyében, aki kirabolt egy dohányboltot Hajdúszoboszlón.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt a mai napon elrendelte O. M. előzetes letartóztatását.
 

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki 2021 júniusában megrongálta anyósának autóját.

A megállapított tényállás szerint a férfi golopi lakása előtt veszekedett válófélben lévő feleségével, aki eközben egy parkoló autóban ült. A vádlott a vita során ököllel a visszapillantó tükörre ütött, majd a mellette lévő sziklakertből vett nagyobb követ kétszer a szélvédőre dobta, amely betörött. A szilánkok a nőre peregtek. A gépkocsiban – amely vádlott anyósának tulajdonát képezi – 50.000 forint kár keletkezett.

A Miskolci Járásbíróság 2017. szeptember 11-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két gyanúsítottnak, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás. A gyanúsítás szerint a terheltek Szerencsen és a környező településeken 2016. év elejétől 2017. augusztus 9-ig értékesítettek kábítószereket és új pszichoaktív anyagokat ismerőseik számára.
 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. november 16-án tartott tárgyaláson lopás vétsége ügyében hozott ítéletet.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. november 18-án tartott ülésen, a több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás elrendelésénél a bíróság figyelembe vette, hogy a gyanúsított külföldi állampolgár, aki Magyarországhoz nem kötődik, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, a hatóság elől megszökne vagy elrejtőzne, illetve feltehetően a bizonyítást is veszélyeztetné.

A Pesti Központi Kerület Bíróság 2023. május 16-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit 4 rendbeli, kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével és 2 rendbeli, szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolt az ügyészség. 

A Tapolcai Járásbíróság 1 év 6 hónap időtartamra próbára bocsátotta, valamint az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére kötelezte azt az 51 éves sümegi férfit, akivel szemben közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult büntetőeljárás. 

Az Ajkai Járásbíróság 1 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 28 éves férfit, akit kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében mondott ki bűnösnek. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére, a magánfél nevében bejelentett polgári jogi igény érvényesítését pedig egyéb törvényes útra utasította.

Az Esztergomi Járásbíróság ítéletében sikkasztás vétsége miatt 200.000 forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte, és a sértett vagyoni kárának megfizetésére kötelezte azt a szellemi szabadfoglalkozású férfit, aki jelentős előleget vett fel egy síremlék elkészítésére, de a maga hasznára fordította a pénzt.